Semjén Zsolt: 2010 óta háromezer templom épült vagy újult meg

A magyar kormánynak fontos a keresztény civilizáció védelme, ezért 2010 óta háromezer templom épült vagy újult meg a Kárpát-medencében – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn a mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda tanévnyitóján.

Forrás: MTI2020. 08. 31. 13:56
SEMJN Zsolt
Mosonmagyaróvár, 2020. augusztus 31. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelõs miniszterelnök-helyettes ünnepi beszédet mond a mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda tanévnyitóján, az iskola udvarán 2020. augusztus 31-én.  MTI/Krizsán Csaba Fotó: Krizsán Csaba
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Semjén Zsolt hozzátette, hogy ilyen mértékű templomépítés vagy felújítás Szent István óta nem történt, emellett bizonyságot tett arról, hogy egyikből sem lesz mecset vagy pláza.

Kiemelte: ahhoz, hogy a keresztény identitásunkat meg tudjuk védeni, fontos, hogy az állam is megtegye a „sajátos dolgát”, de hittel is meg kell tölteni, amelyben megkerülhetetlen szerepe van a keresztény iskoláknak és azoknak a diákoknak, akik a következő generáció értelmiségét adják, akiknél a szellemi tudás és a lelkiség egységben van – fogalmazott.

– Az Euorstat adatai szerint Magyarország költ arányosan az Európai Unióban a legtöbbet az egyházak és egyházi iskolák támogatására – mondta, hozzátéve, hogy 2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma.

Semjén Zsolt kiemelte, hogy „Szent István óta az a tapasztalat, hogy ami jó az egyháznak, az jó az országnak, ami jó az országnak, az jó az egyháznak”. – Szent István a kereszténység fundamentumára építette a magyar nemzet katedrálisát, ezért Szent István óta egymásra épül a magyarság és a kereszténység – mondta.

Kitért arra, hogy az emberek azért bíznak „valahogy jobban” az egyházi iskolákban, mint a világiakban vagy az alapítványi iskolákban, mert az egyházi oktatási intézményekben az ember, a test és a szellem egységben van, ami semmi mással nem pótolható többletet jelent.

Diákok műsora a mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda tanévnyitóján
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

– A piarista rend sajátos küldetése az, hogy a szellemi és lelki fejlődést egységben látja, ezért a teljes embert tudja alakítani – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.

Hozzáfűzte, hogy ma a nyugati világban óriási vita van arról, hogy az iskolának nevelnie is kellene a gyermeket. – Nyugaton botránynak számít, ők azt mondják, hogy az iskolának egy bizonyos tudást kell átadnia a gyermekeknek, de ne akarja befolyásolni a gyermek világnézetét, szellemiségét és lelki beállítottságát. Pedig, ha a gyermek érzelmileg motivált, akkor jobban tanul – mondta Semjén Zsolt.

– Az emberiség értékteremtő kultúrája a nemzetek értékteremtő formájában áll fenn, ezért fontos saját magyarságunk megőrzése, kimunkálása és fenntartása, de abban a tudatban, hogy erre minden népnek joga és kötelessége van – fogalmazott.

A mosonmagyaróvári Piarista Gimnázium, Általános Iskola és Óvodát 1739-ben alapították, 1948-ban államosították, majd 1990-ben az országban az elsők között került vissza egyházi fenntartásba.

A tanévnyitón az ünnepi szentmisét Veres András megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke celebrálta, amelyen 1., 7., és 9. évfolyamos diákoknak voltak jelen. Homíliájában arról beszélt, hogy minden embernek kivétel nélkül szüksége van szeretetre, arra, hogy szeressék, és arra is, hogy ő szerethessen.

– A szeretet lelke azonban a tudásban is növekszik, amely bölcsességet jelent. Csak akkor van értelme annak, ha megtanultunk valamit, ha azt hasznosítani tudjuk, ha azáltal erkölcsi értelemben is gazdagodunk. Az az ember, aki tudásban többet megy előre, mint erkölcsben, valójában többet megy hátra, mint előre – mondta.

A harmincadik tanévnyitó végén Semjén Zsolt és Veres András Zsidanics István-emlékplakettet adott át öt olyan embernek, akik sokat tettek azért, hogy az iskola harminc évvel ezelőtt újra egyházi fenntartásba kerüljön.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.