Semmi nem indokolja a költekezést Erzsébetvárosban

Vattamány Zsolt, Erzsébetváros előző, fideszes polgármestere szerint az ő idejében a jelenlegi költségek felét számolták el ügyvédi megbízási díjakra. A volt polgármester szerint ezek az összegek már akkor is magasnak számítottak, ám a kerületben elvégzett milliárdos építkezések és felújítási munkák indokolták a költéseket. A nyilvános adatokból az látszik, hogy míg 2020-ban 120 millió, addig 2021-ben is 86,7 millió jut jogi megbízásokra a kerületben. A legnagyobb nyertes Czeglédy Csaba.

2021. 03. 18. 5:45
null
20200722 Budapest VII. kerületi testületi ülés Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet képen: Niedermüller Péter polgármester Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az erzsébetvárosi önkormányzat honlapján elérhető információk szerint 2020-ban legalább 119,67 millió forintot fizetett ki a kerületvezetés jogi megbízásokra különböző ügyvédi irodáknak. Az adatok szerint a 2021-es évre jelenleg 86,7 millió forintot fizetnének ki ugyanilyen jogcímen ügyvédi irodáknak és egyéni ügyvédeknek. Még ez az összeg is igen nagynak számít, összehasonlításképpen: az előző, fideszes kerületvezetés nagyjából a 2021-es évi megbízási díjak felét fizette ki évente hasonló szolgáltatásért.

 

Az önkormányzati megbízások legnagyobb kedvezményezettje a Czeglédy Ügyvédi Iroda, amelynek névadója, Czeglédy Csaba egy 6,3 milliárdos adócsalási ügy elsőrendű vádlottja. Ügyét húsz társával egyetemben a Kecskeméti Törvényszék tárgyalja. A járványhelyzet miatt jelenleg nincsenek tárgyalási napok.

 

Az előző városvezetéshez képest Niedermüller Péterék jelentősen megemelték az ügyvédi költségeket
Fotó: Kurucz Árpád

 

Czeglédy ügyvédi irodája 2020-ban mintegy 47,7 millió forintot kapott jogi megbízásokért Erzsébetvárosban, az összeg 2021-ben sem sokat változott: az előirányzat szerint 46,2 milliót kaphatnak az idei évben. Az önkormányzat által megbízott, baloldali kapcsolatokkal felvértezett ügyvédek közül Tocsef Eszter, Gáldi Nóra és a Szentestóth Ügyvédi Iroda megbízásai 2020 után is megmaradtak, ahogy Németh Zsolté is.

Lapunk ezen túlmenően közérdekű adatigényléssel fordult az erzsébetvárosi önkormányzathoz, kikértük valamennyi jogi megbízás iratait, ugyanis tudomásunk szerint egyes, az önkormányzatnak dolgozó jogászok megbízási szerződéséből adódó költségek nem lelhetők fel a kerület honlapján, így vélhetően a jogi megbízások még több közpénzt emésztenek fel, mint amit a nyilvános adatokból sejteni lehet.

 

Mindez azért különösen visszatetsző, mivel a Niedermüller Péter vezette önkormányzat folyamatosan azzal kampányol, hogy a „kormányzati elvonások” miatt spórolnia kell. Többek között ezzel indokoltak egyes elbocsátásokat, illetve azt is, hogy a Molnár Antal Zeneiskolának miért nem tudják átadni térítésmentesen az előző kerületvezetés által direkt nekik felújított épületet.

 

A jogi megbízások kapcsán lapunk Vattamány Zsolthoz, Erzsébetváros előző, fideszes polgármesteréhez, jelenlegi önkormányzati képviselőhöz fordult kérdésekkel. – Azt látjuk, hogy a mostani vezetés jóval többet költ ügyvédi megbízásokra, mint az a mi időnkben történt – mondta Vattamány. Kiemelte: polgármestersége alatt rengeteg építkezés, felújítás folyt. – Ezek milliárdos nagyságrendű projektek voltak, amelyeknek komoly közbeszerzési költségei voltak. Ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy az ügyvédi megbízások a mi időnkben is magasabbak voltak, mint korábban – mondta a volt polgármester, hozzátéve, hogy ezek a költségek a Niedermüllerék által közzétett számokat nem érték el.

– Jelenleg semmi nem indokolja, hogy ennyit költsön az önkormányzat jogi megbízásokra, nincsenek nagy értékű közbeszerzések, felújítások, aminek jogi vonzatai lennének – értékelt lapunknak Vattamány Zsolt.

A volt polgármester és a Fidesz erzsébetvárosi frakcióvezetője, Veres Zoltán másfél-két héttel ezelőtt betekinthetett a Czeglédy Ügyvédi Iroda megbízási szerződéseibe. Vattamány Zsolt arról számolt be lapunknak, hogy az iroda széles spektrumon lát el mindenféle jogi tanácsadást, képviseletet. – A mi időnkben jobban specializáltunk, több ügyvédi irodát bíztunk meg, és különböző területeket különböző ügyvédek vittek – mutatott rá a korábbi polgármester.


 

A Magyar Nemzet szerdai számában megjelent, Több mint százmilliót költ ügyvédi megbízásokra Erzsébetváros című cikkünkben hibásan tüntettük fel, hogy Hankó Faragó Miklós ügyvéd a Bálint, Kállai és Kende Ügyvédi Iroda munkatársa. A hibáért elnézést kérünk.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.