Simicskó István: Továbbra is az oltás az egyetlen megoldás

A kormány előrelátásának köszönhetően sikerült biztosítani elegendő biztonságos oltóanyagot, amellyel emberi életeket óvhatunk meg, és megkezdhettük a fokozatos újraindítást – nyilatkozta lapunknak Simicskó István, hangsúlyozva: a baloldali politikusok politikai haszonszerzésből tett kijelentéseikkel életeket kockáztatnak, mert távol tartják az oltástól az embereket. A Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője szerint az oltásellenes baloldali politika célja, hogy előkészítse Gyurcsány Ferenc formális vagy informális visszatérését a hatalomba.

Csekő Imre
2021. 05. 11. 10:40
null
Simicskó István, Újbuda országgyűléis képviselője szerint László Imre, DK-s polgármester kiárusítja a XI. kerületet. Fotó: Bach Máté Forrás: Magyar Nemzet
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Érdemes volt betartani a szigorú szabályokat, így most minden magyar büszke lehet arra, hogy már több mint négymillióan kaptak oltást és megkezdődhetett az óvatos, fokozatos újraindítás – nyilatkozta lapunknak Simicskó István, és kiemelte: hatalmas eredmény, hogy Magyarország a legjobban átoltott országok közé tartozik.

– Elég körbenézni a nagyvilágban, és könnyen látható, mely országok vezetői léptek időben. A magyar kormány előrelátásának köszönhetően sikerült biztosítani elegendő mennyiségű, biztonságos oltóanyagot, amellyel emberi életeket óvhattunk meg, nem utolsó sorban pedig megkezdhettük a fokozatos újraindítást

– mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője. A kormánypárti politikus azt is hangsúlyozta, hogy a nemzeti konzultáció során kapott válaszok alapján, az állampolgárok véleményével összhangban határozták meg az eddigi lépéseket.

Simicskó István kijelentette, a jövő évi büdzsé már az újraindítás költségvetése lesz

– Nem feledkezhetünk meg ugyanakkor arról, hogy a vírus még köztünk van, és nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy továbbra is az oltás az egyetlen megoldás – vélekedett Simicskó István, aki szerint a vakcina a leghatásosabb eszköz, amivel le tudjuk győzni a járványt, ezért arra kért mindenkit, regisztráljanak az oltásra. – Csak közös összefogással szoríthatjuk vissza a fertőzést és térhetünk vissza régi életünkhöz, amelyet a védettségi igazolványok segítségével részben már újra élvezhetünk – fejtette ki a kereszténydemokrata politikus, és emlékeztetett arra is, hogy

a 16–18 évesek oltása is megkezdődik, a fiatalok beoltásával pedig egy újabb csoportot lehet megvédeni a vírustól és a megbetegedés szövődményeitől.

A KDNP frakcióvezetője lapunknak hangsúlyozta, hogy az emberek egészségének védelme és életének megmentése továbbra is a legfontosabb feladata minden politikusnak. Ugyanakkor a járványügyi intézkedések mellett egyre nagyobb figyelmet lehet fordítani a parlamentben a magyar gazdaság helyzetére is. Ezt segíti a hamarosan megtárgyalásra kerülő jövő évi költségvetés is, amely már az újraindítás költségvetése lesz – tette hozzá a kormánypárti képviselő.

Simicskó István, a baloldali politikusok és pártok oltásellenességével kapcsolatban elmondta, minden olyan tett, nyilatkozat ami az oltást, az egyes vakcinák hatásosságát, a járvány elleni küzdelmet gyengíti, erkölcsi szempontból komoly kérdéseket vet fel.

– A rövid távú politikai haszonszerzésből tett kijelentéseikkel emberéleteket kockáztatnak a baloldali politikusok, mert elbizonytalanítják és ezzel távol tartják az oltástól honfitársainkat

– figyelmeztetett a KDNP frakcióvezetője, és a baloldallal kapcsolatban arra is rávilágított, hogy a pandémia idején tapasztalható viselkedésük már a politikai marketing, a választási kampány jegyében telik, és nem az emberéletek megmentése áll gondolkodásuk középpontjában. – Az oltási terv, a vakcinák, a gazdaság újraindításának minden alapot nélkülöző kritizálása ugyanazt a lépést készíti elő: Gyurcsány Ferencnek mint a legerősebb ellenzéki párt, a DK elnökének formális vagy informális visszatérését a kormányrúdhoz. Az előválasztás csak egy színjáték, hiszen mindenki tudja, hogy Gyurcsány akarja irányítani az országot, s ne legyenek kétségeink, hogy ez újra megszorításokat, és az elért sikereink elvesztését hozná magával – húzta alá a KDNP frakcióvezetője.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.