Súlyos sarc vár a budavári autósokra

Megszüntetné budavári lakosok ingyenes parkolását V. Naszályi Márta baloldali polgármester az I. kerületben. Amennyiben a képviselő-testület elfogadja a parkolási rendelet módosítását, a Várban élők óránként 580 forintért parkolhatnának a saját lakásuk előtt. A parkolási rendelet módosítása ellen aláírásgyűjtés és tiltakozás készül.

2020. 08. 29. 8:36
null
A helyi lakosok sem parkolhatnának ingyenesen Fotó: Róka László Forrás: MTI/Róka László
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kampány alatt vetette fel először V. Naszályi Márta, hogy módosítani kellene a parkolási rendeletet, amelyet a szeptemberi képviselő-testületi ülésen tárgyalnak. Az ezzel kapcsolatos előterjesztés szerint megszűnhet a kerületi lakosok ingyenes parkolása – ismertette a párbeszédes polgármester elképzeléseit Gulyás Gergely, a helyi Fidelitas elnöke. A kormánypárti politikus emlékeztetett, hogy a jenlegi gyakorlat szerint

a lakók alanyi jogon kapnak ingyenes parkolási engedélyt

az első autójukra, a másodikra már évi 130 ezer forintos parkolási díjat kell fizetni.

– A polgármester úgy gondolta, hogy a jelenleg ingyen parkoló helyi autósok évi 130 ezer forint „kedvezményt” kapnak, amely szerinte igazságtalan az autót nem használókkal szemben. Az új rendszer szerint háztartásonként vagy személyenként (még kidolgozás alatt van) harmincezer forintos jóváírást kapnának a helyiek az önkormányzattól, és ezt költhetnék el bármilyen közlekedésre, de akár parkolási díjra is beváltható lenne – ismertette V. Naszályi elképzelését Gulyás. A Fidelitas helyi elnöke szerint ez a döntés

a családokat jelentősen megsarcolná,

miközben az önkormányzat költségvetésében is nagy deficitet okozna az ingyenes parkolás helyére lépő, mindenkinek járó harmincezer forintos juttatás. – V. Naszályi önkormányzata a szociális kiadásokat úgy növeli, hogy megsarcolja azokat a csoportokat, amelyek számára kevésbé fontosak. Itt gondolok a Várnegyedben élőkre, az autóstársadalomra, korábbi lépéseivel pedig a vendéglátósokra és a helyi kulturális intézmények látogatóira, akikről tudni lehet, hogy nem baloldali kötődésűek – mutatott rá a terv politikai vonatkozásaira a helyi politikus.

A helyi lakosok sem parkolhatnának ingyenesen
Fotó: MTI/Róka László

Az új parkolási rendelet hatalmas feszültséget okoz a szivárványkoalíción belül is. – Úgy tudjuk, a Momentum kihátrálni látszik V. Naszályi mögül. Jó eséllyel az ő közreműködésükkel sikerül megpuccsolni ezt a kezdeményezést, mert a fiataloknak sem tetszik az új parkolási tervezet. A régi baloldal (Párbeszéd–DK–MSZP) és az újak (a volt jobbikosok és a Momentum) között elkezdett kinyílni az olló, elkezdtek megjelenni a súrlódások, mint Gödön – számolt be Gulyás, aki hozzátette:

az ügyben erős civil összefogás formálódik.

Elmondása szerint sokan jelezték, hogy hajlandók minden nap kivonulni az önkormányzat elé, amíg a tervezetet vissza nem vonja a polgármester, mert annyira súlyosan sérti a kerületben lakók érdekeit. – Ami érdekes, hogy nemcsak jobboldali szavazók, hanem V. Naszályi saját szavazói is jelezték felénk felháborodásukat – tette hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.