Szilágyi Péter: Az elmúlt kilenc évben a nemzetpolitika a méltó helyére került

Fontos jogszabály-módosítások és döntések révén sikerül „életben tartani” a nemzetpolitika intézményrendszerét, mely mellé sok új program és forrás is rendelkezésre áll.

Forrás: MTI2019. 09. 14. 13:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az oktatás területén legfontosabbnak a Szülőföldön magyarul programot nevezte, ez évente 240 ezer magyar oktatási intézménybe íratott gyermek után ad támogatást a szülőknek a külhoni régiókban.

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program Trianon óta egyedülálló – mondta. Ennek célja több mint 150 új óvoda, illetve bölcsőde létrehozása és 400-nál több felújítása. Emellett elindultak a külhoni óvodapedagógus, valamint egészségügyi képzések és a tervek között szerepel a teljes védőnői hálózat kiépítése a Kárpát-medencében – tette hozzá.

Szilágyi Péter arról is beszélt: Kárpátalján 3 év alatt 64 magyar bázisiskolát fejlesztenek mintegy 10 milliárd forint értékben. Kiemelt figyelmet fordítanak az egyházi fenntartású külhoni intézmények fejlesztésére, külön forrás segíti a szórványkollégiumok működtetését és a felsőoktatási intézmények korszerűsítését. Fontos mindemellett a külhoni magyar családok és gyermekek támogatása is, melyet a tavalyi és idei tematikus év is megjelenít – emlékeztetett.

Az anyaországi fiatalok szemléletformálását segíti az idén kibővült Határtalanul program, amelynek célja, hogy a magyar közoktatásban minden fiatal élje át a határon túli magyar területek és az ott élő magyarság megismerésének élményét. Hasonlóan jelentős kezdeményezés a diaszpórában évről évre mintegy ezer fiatalt megszólító Rákóczi táboroztatási program – mondta a miniszteri biztos.

Jelezte, 2015-ben gazdaságfejlesztési célú pályázati lehetőségekkel is bővült a támogatások köre.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.