Tarlós Vitézynek: Te csak ne pattogj

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A főpolgármester nem szántja be a kerékpáros fejlesztéseket, de keményen nekiment Vitézynek.

MNO
2016. 04. 15. 12:18

Megismételte: fejleszteni kell a kerékpáros közlekedést, szerinte „a jó infrastruktúra biztonságosabb közlekedést és a több szabálykövető kerékpárost hoz. Ahol ilyen beavatkozás történt, ez már bebizonyosodott, hiba lenne ezekben visszalépni.”

Az MSZP pénteken felszólította Tarlós István főpolgármestert, hogy hagyjon fel a „kerékpáros infrastruktúra leépítésével” és a biciklisek „vegzálásával”. Horváth Csaba, a szocialisták budapesti képviselője sajtótájékoztatóján azt javasolta a főpolgármesternek, hogy „kínos magyarázkodás” helyett vonja vissza azokat a nyilvánosságra került terveket, amelyek korlátoznák a budapesti kerékpárosok közlekedését.

„A hülye ötleteket a keletkezés pillanatában kell kidobni” – fogalmazott az ellenzéki politikus, aki szerint Tarlós István előtt jó példa lehet a kormány visszakozása a vasárnapi zárva tartás és az új budapesti kórház terve ügyében.

Kiemelte, a főpolgármester „biciklisfóbiája” például azért sem érthető, mert az elmúlt években egyértelműen kiderült: a kerékpáros közlekedés terjedése csökkenti a város légszennyezettségét.
Horváth Csaba emellett szintén rossz iránynak nevezte a HÉV államosítását, ami szerinte finanszírozási és közlekedési szempontból is veszteséget okoz majd a városnak.

A szocialista politikus ugyanakkor azt üdvözlendőnek nevezte, hogy a kormány letett egy teljesen új fővárosi kórház építéséről. Egy budapesti szuper kórház helyett ugyanis már az is szuper lenne, ha a már meglévő intézményekben lenne WC-papír és megbecsülnék a dolgozókat – mondta.

Korábban írtunk arról, hogy a Párbeszéd Magyarországért aggasztónak tartja a tarlósi tervekkel kapcsolatos híreket.

Tarlós István szerint a kormány átérezte a 3-as metró felújításának fontosságát, és a beruházás csúszásának megakadályozása érdekében akkor is kész vállalni a finanszírozást, ha az Európai Unió nem adja meg a kért támogatást. A főpolgármester a pénteki sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a kabinet szerdai határozatával 125 milliárd forintról 137,5 milliárd forintra nőtt a 3-as metró felújítására szánt keret, ami lehetővé teszi, hogy ne a „legfapadosabb megoldást” válasszák. Tarlós hozzátette: a beruházás azért nem kezdődhetett el 2015 előtt, mert a korábbi városvezetés olyan mértékben eladósította a BKV-t, hogy az csak az állami tartozásátvállalás után vált ismét hitelképessé. Emellett az előző városvezetés 20 évében egyszer sem merült fel az 1976-ban átadott metró felújítása, pedig arra nagyobb szükség lett volna, mint az új, 4-es vonal megépítésére.

Felidézte továbbá, hogy korábban új szerelvények vásárlását javasolta a vonalra, ugyanakkor kormányhatározat döntött a meglévő metrószerelvények felújításáról, ami 30 milliárd forinttal olcsóbb megoldás.

Tarlós István a metrópótlásról a felújítás alatt azt mondta, a szolgáltatás megrendelése helyett új buszok vásárlását tartaná ideálisnak, azonban ebben a kérdésben is a kormány hozza meg a végső döntést. Megjegyezte, reményei szerint novemberben megkezdődhet a beruházás.

A főpolgármester közölte, hogy az M1-es és az M7-es autópálya közös bevezető szakaszának felújított csomópontját hétfőn adják át, a római-parti árvízi védmű kiépítése pedig novemberben kezdődik, és várhatóan 2018 végére ér véget, a beruházást az unió 10 milliárd forinttal támogatja.

Tarlós István visszautasította azokat az ellenzéki állításokat, amelyek szerint a közgyűlés megfelelő garanciák nélkül tüntette fel a HÉV-ek üzemeltetése után járó állami támogatást.

„A végén elszámolunk, amennyibe került, azt a kormány az utolsó fillérig kifizeti” – mondta a kabinettel kötött megállapodásra hivatkozva.

A főpolgármester emellett kérdésre válaszolva elmondta, magántermészetű négy-, illetve hatszemközti beszélgetést folytatott Orbán Viktor miniszterelnökkel és kabinetfőnökével, Rogán Antallal, a találkozón hivatali ügyek nem kerültek szóba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.