Teherautónyi magyar kincs került Stájerországba

Évtizedeken át „gyűjtögetett” egyházi műtárgyait egy osztrák kolostorra hagyta a kollaboráns pap.

A család értékeiből került a fóti plébániára is, ezekről azonban csak homályos emlékek maradtak fenn. Károlyi gróf kijuttatta családját külföldre, s mielőtt maga is elhagyta volna az országot, Schaub Zoltán atyára bízott néhány családi kincset. A plébánosra azonban később rászálltak a kommunisták, az egyházférfinak Ákos Géza ajánlotta fel, hogy közbenjár az érdekében. Ennek azonban súlyos ára volt: át kellett adnia a Károlyiak értékeit a békepapnak, aki már akkor rajongott a műtárgyakért. Ákos Géza évtizedeken át járta a plébániákat azon az alapon, hogy működésüket ellenőrzi. Útjai során – forrásaink szerint – rengeteg műtárgyat magával vitt. A kincseket – amelyek között a váci püspök emlékei alapján voltak bútorok, ötvösmunkák, kelyhek, feszületek, festmények – három teremben tartotta lakásán. Nem is titkolta „magántárlatát”, aki érdeklődött iránta, annak megmutatta. Beer Miklósnak azt ígérte, a teljes kollekciót az egyházmegyei múzeumra hagyja majd. Mégsem így történt.

Hogy hová indult a kanonoki ház elől a bevezetőben említett titokzatos teherautó? Nos, Ákos Géza minden nyáron a stájerországi Admont kolostorában nyaralt Valentiny Gézával (akinek apja, Valentiny Ágoston az 1945 utáni első, ideiglenes nemzeti kormány igazságügy-minisztere volt). Valentiny a második világháború után elhagyta az országot, s előbb Bécsbe került, majd prelátus lett. A magyar emigránsok patrónusa volt, továbbá a salzburgi magyar közösség lelkiatyja.

Ákos Géza 2011 novemberében bekövetkezett halála előtti nyáron is Admontban pihent. Okkal merült fel, hogy talán a kincses kamionnak is a stájerországi kolostor volt a végállomása. Beer Miklós az ugyancsak bencés pannonhalmai apátság főapátjánál, Várszegi Asztriknál érdeklődött, aki úgy tájékoztatta: az admontiak elismerték, kerültek hozzájuk festmények. Ezen a nyomon indultunk el, s kerestük meg az osztrák kolostort.

Megerősítették, valóban rájuk szállt 2011-ben Ákos hagyatéka, ezt az adományozást állításuk szerint Magyarországon teljes mértékben dokumentálták, és Ákos Géza mint adományozó kézjegyével látta el a végrendeletet. Az adományokat külön szállítmány vitte Admontba, a transzportot a kolostor szervezte meg. Az ajándékok részben bútorok, hétköznapi használati eszközök, de vannak köztük kis értékű műtárgyak is – állították. Amint arról Helmuth Neuner, a kolostor üzleti igazgatója tájékoztatta lapunkat, a kivitelkor nem volt szükség e tárgyak bejelentésére, ezért ezt nem is tették meg.

Mindez azért érdekes, mert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján található, a védetté nyilvánított vagy a kulturális örökség védelméről szóló 2001-es törvény alapján védett kulturális javak a hatóság engedélyével vihetők ki az országból. A védetté nem nyilvánított, de a kérelem benyújtásának időpontjában legalább ötvenéves tárgyak (kulturális javak) a hatóság engedélye alapján, műtárgykísérő igazolással szállíthatók külföldre.

Az adományozott tárgyakat Admontban tárolják jelenleg is, és mint Neuner rámutatott, a jövőben is igényt tartanak rájuk. Ez utóbbi kijelentés némiképp ellentmond annak az általuk tett megállapításnak, hogy a tárgyak csekély jelentőségűek és értékűek. Egyébként pedig nem is azok. Egy általunk megkérdezett műkincsszakértő a kolostor által küldött képek alapján leszögezte: bár a szakrális tárgyak piaca összeomlott az utóbbi években, a nem egyházi tárgyak jelentős értéket képviselnek. A míves ágy, a szekrény, amelyet Ákos Admontra hagyott, jelentősek, akár több milliót is érhetnek egyenként. A szakértő megállapította: bár a festmények valóban nem annyira értékesek, azért azok között is talált „jobb darabokat”.

Admont – talán cserébe – a váciak kívánságára Ákos magánkönyvtárát visszaadományozta az egyházmegyének. Mivel Admont a könyvekre nem tartott igényt, tiszteletben tartva az elhunyt végakaratát, azok szülőfalujába kerültek vissza. Egy, a Nemzeti Művelődési Intézet honlapján olvasható hír szerint Ákos Géza könyveit a falu polgármesterére, Edelman Györgyre hagyta, aki a településnek ajándékozta őket. Azóta a helyi könyvtárból – amely a békepap nevét viseli – kölcsönözhetők ki.