Tízezer szavazókörben győztek a kormánypártok

Nincs olyan szavazókör az országban, ahol ne voksoltak volna a kormánypártokra a 2019-es európai parlamenti választáson, a szavazókörök mintegy hatvan százalékában pedig abszolút többséget szereztek.

Magyar Nemzet
2019. 06. 04. 6:18
null
Előfordult, hogy a DK listájára nem voksolt senki Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz–KDNP nagyjából 630 ezer új szavazatot szerzett az idei európai parlamenti (EP) választáson, a ­2014-es ­uniós voksoláshoz képest. Természetesen a nagyobb részvétel miatt az ellenzéknek is sikerült növelnie szavazatainak számát, de nem olyan arányban, mint a kormánypártoknak. Idén 49,6 százalékkal több szavazatot adtak le a választók mint 2014-ben. Míg a Fidesz 52,8 százalékkal tudta növelni a kapott voksok számát, addig az ellenzéknek csak 46,3 százalékos fejlődést sikerült elérnie.

A Fidesz–KDNP a 10 277 magyarországi szavazókörből 10 235-ben a legtöbb szavazatot kapta, ami azt jelenti, hogy a körzetek 99,59 százalékát megnyerte. Az ellenzéki pártok közül a Demokratikus Koalíció 25, a Momentum 14, az MSZP–Párbeszéd, az LMP és a Mi Hazánk Mozgalom pedig mindössze egy-egy szavazókörben szerzett többséget.

– Nehéz megítélni, hogy mindez pontosan mit jelentene egy ország­gyűlési választáson, de az kijelentető, hogy a mostani eredménnyel – bármilyen logikával is gondolkodunk –, az MSZP és a Párbeszéd nem jutott volna be az Országgyűlésbe, mert együttes eredményük nem érte el a tíz százalékot – mondta lapunknak Farkas Örs politikai elemző, akit az ellenzék gyönge teljesítményéről kérdeztünk.

– Egy mostani parlamenti voksoláson az ellenzéki pártok nem tudtak volna akkora képviselői jelenlétet elérni, mint tették azt 2018-ban. A Fidesz a szavazatok legalább hetven százalékát megszerezte volna – fogalmazott az elemző.

Előfordult, hogy a DK listájára nem voksolt senki
Fotó: Bach Máté

Egyértelmű, hogy a Momentum nem érte volna el a nyolc százalékot egy országgyűlési voksoláson, hiszen azok a szavazatok, amelyek most Budapesten az átjelentkezések miatt koncentrálódtak, országosan eloszlanának – értékelt a politológus.

Még a főváros XIII. kerületében és Szegeden is győzött a Fidesz–KDNP, pedig ezeknek ellenzéki vezetésük van. Sőt három kistelepülésen, Csenyétén, Pálmajoron és Piskón a kormánypártok százszázalékos eredményt értek el. Farkas Örs szerint látszik, hogy mindenhol – a városokban és a kistelepüléseken is – megértették a kormánypárti üzeneteket a választók. – Az ellenzékváltó hangulat is kézzelfoghatóvá vált. Sok parlamenti ellenzéki pártnál egyértelmű, hogy az utolsókat rúgja – fogalmazott az elemző.

A kormánypártok listájára az ország több mint tízezer szavazóköréből az összesben adtak le szavazatokat, de Gyurcsány Ferenc DK-jára 60, a Jobbikra 66, az MSZP-re 205, a Momentumra 336, és az LMP-re 858 körzetben nem szavazott senki.

A szavazókörök 59,52 százalékában ötven százalék fölötti eredményt értek el a kormánypártok, amit Farkas Örs úgy értékelt, hogy a Fidesz–KDNP rendkívül jelentős felhatalmazást kapott a választóktól.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.