Tovább borzolja a kedélyeket a közelmúltban megjelent mesekönyv

Aki eddig állást mert foglalni, azt kíméletlen erővel támadta meg az LMBTQ-lobbi.

Forrás: Hír TV2020. 10. 18. 9:04
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tovább borzolja a kedélyeket a közelmúltban megjelent, a gyermekek számára íródott homoszexuális propaganda-mesekönyv. Aki eddig állást mert foglalni, azt kíméletlen erővel támadta meg az LMBTQ-lobbi. Így járt Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus is, miután a Magyar Nemzetnek az óvodáskori érzékenyítés veszélyeit részletezte. Azonnal több mint ezer hazai pszichológus közös állásfoglalásban fejtette ki ellenvéleményét. Ő volt Földi-Kovács Andrea műsorvezető első vendége. A Credo második felében itt volt Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója.

„Tisztelettel kedves kollégák, engedtessék meg, hogy én egy olyan neveléselméletnek a híve vagyok, amiben a boldog ember, a harmonikus, boldog ember pártjára állok azzal, hogyha azonos vagyok a biológiai nememmel, könnyebb, boldogabb és termékenyebb az életem. Ha mégis van valami a peremen, nem három-hat éves korban tanítjuk meg azt a társas toleranciát, hogy a másikat teljes szeretettel, megértéssel elfogadni, hogy mindent úgy elfogadni, mint az embertársi szeretet parancsa mondja. Miért e nagy ellenkezés és támadás? Nem nagyon értettem ennek az indulati gyökerét” – fogalmazott Bagdy Emőke.

„Engem megbélyegeznek, hogy konzervatív vagyok, pedig én csak azt a mintát követem, ahol a harmónia biztosítja azt, hogy a nemek különbözősége alapján tovább vigyük az életet, hogy szülessenek gyermekek, hogy építsük a családokat és ugye a család az mégis csak a társadalomnak egy olyan mikroszerkezete, egy olyan fajta szociális uterus, amiben mi felnőtté növünk, emberré válunk és ezért olyan nagyon döntő, hogy mi történik ebben a kis közösségben, hogy van apai erő és van anyai szeretet” – hangsúlyozta Bagdy Emőke, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, emeritus egyetemi tanár.

„Nagyon fontos, hogy időben tudatosítsuk a társadalomban, hogy itt egyáltalán nem arról van szó, hogy bárkinek egy gyerekkönyvvel lenne problémája, még inkább azt fontos tudatosítani, hogy ez a vita nem a homoszexualitásról szól. Ez arról szól, hogy akarunk-e olyan világot, amiben majd nőnek öltözött férfiak olvasnak mesét a gyerekeknek és egyébként, aki azzal nem ért egyet, azt minden fajta kirekesztőnek bélyegzik és megpróbálják ellehetetleníteni, mert az Egyesült Államokban ez történik” – jegyezte meg Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója.

A teljes cikket és a műsor teljes adását IDE kattintva találják!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.