Újabb tanúkat idéznének be a Hableány ügyében

Újabb tanúk meghallgatását indítványozzák a Hableány-katasztrófában sértetti képviselőként eljáró ügyvédek, akik a vízbe esett emberek mentésében részt vevő hajósokat tervezik beidéztetni — tudta meg a Magyar Nemzet. A tanúk pontosan beszámolhatnak arról, hogy mit észleltek, illetve mit nem hallottak a hajózók közötti rádióforgalmazásban.

2019. 06. 18. 5:50
A Hableány-tragédia egy áldozatát továbbra is keresik. A gázoló hajó kapitánya már vádlott, egy másik hajó kapitánya gyanusított Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A férfi egy budapesti szállodában tartózkodik, lábán nyomkövetőt visel, és hetente két alkalommal jelentkeznie kell a BRFK-n. Ügyvédje, Tóth. M. Gábor védence szabadulásakor úgy nyilatkozott: Jurij C.-t megrázták a történtek, őszintén együttérez a hozzátartozókkal, de nem tartja magát bűnösnek, és azt állítja, hogy minden szabályt betartott. A kapitány nem állt szóba a sajtó munkatársaival, arról pedig védője sem beszélt, hogy a katasztrófát követően a védence milyen adatokat törölt le a mobiltelefonjáról.

Mint arról beszámoltunk: a Hableány kiemelését végző mentőegység tagjait – különös tekintettel a búvárokra és a felszíni segítőikre – megjutalmazzák. Lapunk értesülései szerint ezen túlmenően a Belügyminisztérium életmentő emlékéremre terjeszti fel azokat, akik a katasztrófa után megmentették a hét túlélő dél-koreai turistát.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.