Videófelvétel is bizonyítja, hogy Hasszán F. az ISIS hóhéra volt

Embercsempészetből élt Hasszán F., miután az Iszlám Állam vereségét látva elmenekült Szíriából. A terrorszervezet egyik vezetőjeként maga is részt vett emberek lefejezésében, amit egy videófelvétel is bizonyít. A férfit a belga titkos­szolgálat azonosította elsőként, ők is adhatták át a bizonyítékot a Terrorelhárítási Központ munkatársainak, akik három nappal ezelőtt fogták el az azóta letartóztatásba helyezett gyanúsítottat.

2019. 03. 25. 6:53
null
A terrorizmussal gyanúsított férfit védett konvojban szállították a bíróság épületébe Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája harminc napra letartóztatásba helyezte az Iszlám Állam egyik hóhérjának tartott szír állampolgárt, Hasszán F.-et, akit pénteken fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) egyik beavatkozóegysége a Nyírbátori Menekültügyi Őrzött Befogadóközpontban. A menekültügyi okmányai szerint a 27 éves férfit a Fővárosi Nyomozó Ügyészség minősített emberöléssel elkövetett terrorcselekmény és terrorcselekmény előkészülete miatt gyanúsítottként hallgatta ki. A hatóságok rendelkezésére álló információk szerint ugyanis Hasszán F. a hírhedt terrorszervezet, az Iszlám Állam (ISIS) egyik középvezetője és hóhérja egyben.

A hét végén pontosított informá­ciók szerint a TEK tett feljelentést terrorcselekmény elkövetésének gyanúja miatt a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen, miután megállapították, hogy Hasszán F. Szíriában csatlakozott a terrorszervezethez. Adataik szerint a férfi az ISIS által végrehajtott lefejezéses emberölésekben vett részt hazájában, s – mint az a Fővárosi Főügyészség közleményéből kiderült – 2016-ban a szíriai Homsz városában egy, a terrorszervezethez való csatlakozást megtagadó férfi húsz családtagját mészárolta le. Hasszán F. Magyarországra utazása előtt a 2016-ban Görögországban benyújtott menekültkérelme alapján kiállított úti okmány felhasználásával Európa több országában is megfordult.

A szír fővárostól észak-északkeletre 160 kilométerre lévő Homsz – az ország harmadik legnagyobb városa – 2015 végén felszabadult az ISIS terrorja alól. A kormánycsapatok és szövetségeseik átmenetileg visszafoglalták ugyan a teljes települést, bevonulásukat pedig orosz regurális erők ellenőrizték, ám a város keleti felén még 2018-ban is harcok dúltak a terroristák és kormányerők között.

Lapunk úgy értesült, hogy Hasszán F. 2015-ben csatlakozott az ISIS-hez, és csoportja Homsz keleti részében mészárlások sorát hajthatta végre, majd 2016 elején történt a főügyészségi közleményben megnevezett családirtás is. Hasszán F. végül 2016 kora őszén Törökországon át migránsok százai között megbújva jutott át tengeri úton a görög Leszbosz szigetére, majd innen a kontinensre. Menedékjogot kért a görög hatóságoktól, amit azzal indokolt, hogy élete veszélyben van lakóhelyén, ami egyébként a mai napig ingatag helyzetű Homsz tartomány keleti részében volt. A térségben szinte hetente változik, hogy éppen a szír kormányhadsereg és szövetségesei, a jazidik vagy az ISIS még mindig fel-felbukkanó sejtjei vannak-e fölényben.

A gyanúsítottat védett konvojban szállították a bíróság épületébe
Fotó: Teknős Miklós

Anonim bankkártyával járta az uniót

Hasszán F. menekültstátust kapott 2016-ban, egyben olyan útlevelet, ami igazolja, hogy emberjogi védelemben részesül, és jogosult az Európai Unió területén szabadon mozogni. Költségeire a szír férfi is kapott anonim VISA-bankkártyát. Tavaly derült ki a magyar közvélemény számára, hogy az ENSZ menekültügyi főbiztossága, az UNHCR úgynevezett cash assistance, azaz pénzbeli segítség nevű programja látja el ezekkel a fizetőeszközökkel a Görögországba érkező migránsok egy részét.

A terrorizmus szakértői közül számosan felhívták a figyelmet arra, hogy az anonim eszközökkel az ENSZ terroristákat is támogathat, és ez látszik most igazolódni. Két évvel ezelőtt 17 ezer bankkártyán 33 ezer, főleg szír, afgán és iraki migráns kapott Görögországban összesen több mint 56 millió ­eurót az UNHCR nevére kiállított fizetőeszközön keresztül. Köztük volt Hasszán F. is, akit most azzal is el akarnak számoltatni, hogy mire költötte az így kapott összeget.

A férfit tavaly december 30-án a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren fogták el egy nővel együtt, amikor a páros hazánkba érkezett. Hasszán F. a Görögországban menekültként kapott úti okmánnyal utazott, azonban értesüléseink szerint a vele lévő asszony – állítólag F. barátjának a felesége – hamis dokumentumot mutatott fel, ezért marasztalta őket a repülőtéri rendőrség az országban, s nem engedték becsekkolni őket a párizsi járatra.

A vizsgálat azt is megállapította, Hasszán F. nem Franciaországba akarta csempészni útitársát, hanem vélhetően az egyik Benelux államba, a jelek szerint Belgiumba. A bíróság végül embercsempészés és hamis okirat felhasználása miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint három évre kiutasította Magyarországról. A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal megtette a szükséges intézkedéseket a Görögországba történő kitoloncolására, ahol a férfi menekültstátusszal rendelkezik.

A kitoloncolás végrehajtása érdekében került a férfi idegenrendészeti őrizetbe a nyírbátori táborba, a TEK pedig megkezdte a válságövezetből érkezett szír biztonsági ellenőrzését, különös tekintettel esetleges terroristakapcsolataira. Az ellenőrzésben nagy szerep jutott a TEK felderítői mellett az unió ügyészeinek a munkáját koordináló Eurojust magyar és belga tagjainak, a belga igazságügyi hatóságok embereinek, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, valamint a Fővárosi Főügyészség munkatársainak.

A vizsgálatban közreműködött számos, az unióban és azon kívül működő külföldi titkosszolgálat is. Azt, hogy a szír férfi 2016 óta az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet tagja, a belga titkosszolgálatok mondták ki először, s úgy tudjuk, hogy az említett csoportos lefejezésről készült ISIS-videót is ők küldték meg a TEK munkatársainak. Ez a videó volt végül is az a bizonyíték, amelynek láttán a magyar hatóság azonnal megtette a feljelentést.

Agresszív harcos

A TEK szombaton további részleteket is megosztott a közvéleménnyel. Eszerint korábbi fogva tartási helyén, a nyírbátori Menekültügyi Őrzött Befogadóközpontban a még idegenrendészeti őrizetben lévő Hasszán F. demonstratívan fekete öltözékben járt, mint az Iszlám Állam terrorszervezet harcosai, de nem vett részt a közös imákon. Mivel az őrzött állomáson elhelyezettekkel konfliktusba került, illetve össze is verekedett, ezért a letartóztatásban is kiemelt fokozatú biztonsági intézkedések mentén kísérik figyelemmel a gyanúsítottat.

A TEK azt is közölte: folytatja felderítését, ezzel támogatva a nyomozó ügyészség eljárását, vizsgálják Hasszán F. európai tevékenységét, kapcsolatrendszerét, és bűnös múltjának feltárása érdekében együttműködnek az ­Europollal, valamint több ország rendvédelmi szervével és titkosszolgálatával.

Szakmai körökben arra emlékeztették lapunkat, egyelőre nem zárható ki, hogy a Belgiumban és Franciaországban 2015-ben és 2016-ban elkövetett, csaknem kétszáz halálos áldozatot követelő terrortámadások elkövetőihez köze lehetett a tegnap letartóztatott férfinak. Emlékezetes, hogy a terror­akciók résztvevőinek döntő többsége Szíriából érkezett ISIS-harcos, akik 2015-ben Törökországon át Leszbosz szigetére érkeztek, majd a görög szárazföldre hajóztak. Az Iszlám Állam katonái innen, a migránsok között megbújva zöldhatáron át szöktek Magyarországra.

Tizenhármukat a Belgiumban élő francia állampolgárságú Salah Abdeslam – aki bizonyíthatóan négyszer is járt Magyarországon – szállította aztán Budapestről Párizsba, illetve Brüsszelbe. Abdeslam az egyike a terrortámadásokat túlélő három öngyilkos merénylőnek. A párizsi terrorakció során a Stade de France-hoz szállított három öngyilkos merénylőt, s ő lett volna a negyedik tettes, ám az utolsó pillanatban a robbanóövét a szemetesbe dobta, és nem vett részt a terrorcselekményben. Később a férfit tűzharcban fogták el Antwerpenben, majd kiadták Franciaországnak, ahol életfogytiglani szabadságvesztés vár rá, ezzel együtt Belgiumban közben húsz évet kapott, mert elfogásakor rálőtt a rendőrökre.

A terrorszervezet tagjának tartott férfit pénteken fogták el
Fotó: TEK

Keresik, van-e társa

A TEK-nek most egyebek mellett azt kell tisztáznia, hogy Hasszán F. valóban kapcsolatban állt-e az Abdeslam szállította terroristákkal vagy a belga gyökerű ISIS-sejttel, amelynek tagjai előkészítették a mészárlásokat Párizsban és Brüsszelben. A belga hatóságok és titkosszolgálatok jólértesültsége mindenesetre valamilyen kapcsolatot jelez a szír férfi és Abdeslam csoportja között.

Ugyancsak vizsgálni kell, hogy Hasszán F. 2016-tól valóban embercsempészetből élt-e, mint ahogy azt a jelek mutatják, vagy terrorszervezkedésben is részt vett-e például Belgiumban vagy Franciaországban. Az is tisztázásra vár, hogy a szír gyanúsított magányos ISIS-terrorista, egyedül szökött-e migránsok közé rejtőzve Görögországba, vagy halálbrigádjának más tagjai is vele érkeztek, és ha az utóbbi feltevés helytálló, akkor kik ezek az ISIS-terroristák, az EU-n belül vagy kívül vannak-e jelenleg, és mire készülnek.

Mindenesetre a jelenlegi állás szerint Hasszán F.-et Magyarországon állíthatják bíróság elé. A nyomozást ellene egyébként maga a legfőbb ügyész rendelte el, mivel külföldi állampolgár külföldön elkövetett bűncselekményei ügyében csak Polt Péter utasítására nyomozhatnak hazánkban. Amennyiben a bíróságon is bebizonyosodik, hogy a szír személyesen vett részt vett a húsz áldozat lefejezésében, vagy ő adta ki a parancsot a vérengzésre, akkor tényleges életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújthatják.

Mindent tagad

Kelen László kirendelt védő szerint Hasszán F. tagadja, hogy terrorista, és azt is, hogy részt vett a lefejezésekben, vagy egyéb bűncselekmények elkövetésével lenne gyanúsítható. – Védencem ellen három pontban nyomoznak: találtak egy felvételt, amelyen ő vagy egy rá hasonlító férfi hangosan élteti az Iszlám Államot; azzal gyanúsítják, hogy 2016-ban, Homszban részt vett húsz ember meggyilkolásában; végül hamis iratok használatával is meggyanúsították – mondta az ügyvéd a Népszavának. Kelen László szerint a nyomozó ügyészek mindhárom pontban csak valószínűsítik a férfi bűnösségét, aki következetesen tagad minden, ellene felhozott állítást. – Hang- és írásszakértő részvételére is szükség lesz ahhoz, hogy kiderüljön, valóban védencem van a képeken, tényleg ő a kivégzések egyik elkövetője – fejtette ki a védő. Az ügyvéd szerint az sem bizonyított, hogy a szír állampolgárságú, de görög menekültstátusú férfi hamis papírokat használt, s ez a gyanúsítás a migránsbankkártyának nevezett szociális kártyával kapcsolatban történt. Kelen László azt hangsúlyozta: ügyvédként feladata, hogy bízzon védence állításaiban, ha azonban bebizonyosodik, hogy Hasszán F. valóban bűnös, akkor megérdemeltnek tartaná az akár életfogytiglani börtönbüntetést is.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.