– Kell arra számítani, hogy az EP nyomásának hatására gyorsabban dönt majd a bíróság?
– A bíróság ítélkezési sebességéről mindent elmond, hogy a Sargentini-határozat megszavazása apropóján indult jogvitánk – mely csütörtökön zárult a bíróság negatív határozatával – három évig húzódott, holott az egy sokkal kevésbé bonyolult jogi kérdést érintett. Ha azt nem tudták eldönteni ennyi idő alatt, hogy egy konkrét szavazáskor megsértették-e az eljárási szabályokat a tartózkodó szavazatok figyelmen kívül hagyásával, akkor hogyan tudnának az EU jelenleg legbonyolultabb jogi kérdésére megoldást találni pár hónap alatt? Érdeklődve és az uniós igazságszolgáltatás pártatlanságában bízva várom a fejleményeket. Az ugyanakkor az egész unió számára problémát jelent, hogy ez a helyzet előállt, aggályos kérdés ugyanis, hogy lehet-e az EP-nek politikailag befolyásolnia az unió bíróságát, illetve a bizottság elnöke tartja-e majd magát ahhoz a megállapodáshoz, amit saját maga is aláírt. Ha azonban mindezt felülírhatja az EP külső nyomása, az az egész európai együttműködésbe vetett bizalmat ássa alá. Jól mutatja mindez, mi történne, ha egy nap az EP több hatalmat kapna. Ezért végzetes ötlet az ellenzék által támogatott Európai Egyesült Államok létrehozása. A jogállamiság megszűnne Európában, és mindent a nyers politikai akarat, az EP bevándorláspárti többsége határozna meg.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!