Nem lesz élő szoborcsoport alkotás vagy egymás testéről evés az idei egyetemi gólyatáborokban, a viccesnek szánt beavatási feladatok és csapatépítő játékok a járványhelyzet miatt mindenhol visszafogottabbak lesznek a szokásosnál. Már ahol egyáltalán lesznek. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem arról tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy ebben az évben egyik karon sem szerveznek gólyatáborokat, helyettük orientációs napokra várják az elsőéves hallgatókat. Ezeket részben online, részben kiscsoportos, személyes formában bonyolítják, utóbbi esetben távolságtartási és maszkviselési szabályokkal.

Sulyok Tamás levelet írt a halálra vert kárpátaljai magyar férfi családjának
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.