A kutatók felfedezték, hogy néhány esetben a belső fülben a kálium és nátrium szintjét szabályozó fibrociták degenerációjával kezdődik meg a hallás romlása. Ha ezek a sejtek elpusztulnak és már nem működnek megfelelően, a belső fül más részei is tartós károsodást szenvedhetnek, ami a hallás elvesztéséhez is vezethet.
Dr. Dave Furness, a Keele Egyetem élettudományi karáról már három éve kutatja az öregségi halláskárosodás okait a Brit Siketségkutatás és a Freemansons Alapítvány támogatásával. PhD hallgatójával, Jaqueline Tickle-lel együtt most kezdtek bele a kutatás újabb fázisába, mely során megvizsgálják, hogy a fibrociták és fibrocita-őssejtek sikeresen beültethetők-e a fülbe. Ha igen, azzal kikövezhetik az utat a halláskárosodás megelőzése számára.
”Szerettük volna megtudni, hogy mi okozza az időskori siketséget, és kiderítettük, hogy a csiga folyadék-összetételét szabályozó fibrociták elsorvadnak. Ha ez egyszer már bekövetkezik, akkor nemcsak a hallás romlik, de a belső fül más részeit is tönkremegy, így fokozatos hallásromlás következik be” – magyarázta Dr. Furness. ”Ha sikerül pótolnunk a fibrocitákat őssejtterápiával a degeneráció kezdeti fázisában, még mielőtt még más részek is károsodnak, lehet, hogy megelőzhetjük az idősek halláskárosodását. A kísérlet második fázisa pont erről szól: fibrocitakultúrák kitenyésztése a kezeléshez. Még csak a kezdeti szakaszoknál járunk, de már sikeresen tenyésztettünk sejteket, a következő lépésben pedig egy olyan módszert kell találnunk, amivel be lehet őket ültetni a fülbe.”
Dr. Ralph Holme, egy halláskárosodást kutató szakember hozzátette: ”A halláskárosodás elszigeteltséghez és depresszióhoz vezethet. Egyre sürgetőbb az igény egy megelőző kezeléshez, ahogy az idősek száma növekszik. Ez a kutatás jelentős eredményeket hozhat az idősek hallásproblémáinak megértésében, továbbá közelebb visz a végső célhoz, a hallás visszaállításához.”