”Az eredmény azért meglepő, mert a segítő viselkedéssel kapcsolatos közel 30 évnyi kutatás során alig néhány tanulmány mutatta ki a segítség és a személyiségjegyek bármilyen összefüggését” – nyilatkozta a tanulmány vezető szerzője, Jordan LaBouff, a Maine Egyetem pszichológusa. ”Az egyetlen másik személyiségjegy, amely befolyásolja, az a barátságosság, most azonban kimutattuk, hogy a szerénység még ennél is nagyobb mértékben jelzi előre a segítő szándék valószínűségét.”
A kutatást vezető Wade C. Rowatt pszichológus professzor elmondta, a segítségnyújtással kapcsolatos döntést átmeneti személyes vagy helyzeti tényezők befolyásolják, például az időtényező, a bámészkodók létszáma, az empátia pillanatnyi érzése vagy a segítségnyújtó saját bajai. A kutatás most azt mutatta, hogy a szerénység pozitív tulajdonság, amely lehetséges előnyökkel jár. Az adatok alapján kiderült, hogy a szerény emberek átlagosan segítőkészebbek, mint az egoista és beképzelt emberek.
A kutatás három főiskolai hallgató tanulmányán alapult. Az elsőből az derült ki, hogy az önmagukat szerénynek valló résztvevők általában segítőkészebbnek is vallották magukat. Mivel azonban ez szubjektív lehet, a másik két tanulmány implicit módon mérte a szerénységet. A második tanulmányban a résztvevők egy olyan felvételt hallgattak meg, amelyről úgy tudták, hogy megjelenik az egyetemi rádióban. A felvétel egy bajba jutott diákról szólt, aki nem tudott órákra járni. A résztvevőktől megkérdezték, hány órát tudnának segíteni a diáknak a következő hetekben. A szerény emberek több órát ajánlottak fel, mint a kevésbé szerények.
A harmadik kísérletben a szerénység implicit és önbevalláson alapuló mérését egyaránt alkalmazták. Az alanyoknak gyorsan önmagukhoz kellett rendelniük bizonyos megadott személyiségjegyeket. A szerénység tesztben a stimulus szavak közé a szerény, a mértékletes, a toleráns, a gyakorlatias, a tisztelettudó és a nyitott tartozott. Az arrogancia tesztben az arrogáns, a szerénytelen, az egoista és a beképzelt szavak szerepeltek. A szerénység ez esetben is pozitív összefüggésben állt a felajánlott segítő órák számával.