Kávéval megelőzhető az Alzheimer-kór

A rendszeres kávéfogyasztás csökkentheti az Alzheimer-kór kockázatát, mert magasan tartja a vér koffeinszintjét. Kutatók idős embereket követtek nyomon 4 éven át. Kiderült, hogy akiknél a legmagasabbnak bizonyult a stimuláns szer szintje a vérben, azoknál ritkábban alakult ki az értelmi leépüléssel járó betegség.

Betegszoba.hu
2012. 03. 30. 7:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azoknál az önkénteseknél, akik egészségesek maradtak, kétszer annyi volt a koffein, mint azoknál, akik az elbutulás korai jeleit mutatták. A kutatást a Dél-Floridai Egyetem munkatársai végezték el, munkájukról a Journal of Alzheimer’s Disease számolt be. Alátámasztották a korábbi felfedezéseket, melyek kimutatták, hogy napi 3 csésze kávé jelentősen csökkentette a gyógyíthatatlan betegség kialakulásának esélyét. A kutatók úgy vélik, hogy a koffein láncreakciót indít be az agyban, mely megelőzi az Alzheimer-kór által okozott károsodásokat.

Az Alzheimer-kór a becslések szerint mintegy 200 000 embert érint Magyarországon, a várakozások szerint ez még növekedni is fog, ahogy egyre magasabb lesz az átlagéletkor. A diagnózist követő 10 évben a legtöbb beteg meghal, a kezelés pedig többe kerül, mint a szívbetegeké, agyvérzéseseké és rákosoké együttvéve. A betegség tönkreteszi az agy kémiai üzenetközvetítőit. Kezdetben plakkok és göbök keletkeznek, melyek gyulladást okoznak, ezzel megzavarják a normális üzenetközvetítést.

Nagy-Britanniában naponta nagyjából 70 millió csésze kávé fogy el. Az élénkítő ital agyvédő hatásának felméréséhez 124 férfit és nőt toboroztak a 65-88 éves korosztályból. Vérvétellel megállapították koffeinszintjüket, majd négy éven át kísérték őket figyelemmel, hogy lássák, hány embernél alakul ki enyhe értelmi zavar, mely az Alzheimerrel járó mentális hanyatlás első jele. Akik megbetegedtek, azoknak a vérében a vizsgálat kezdetén 51 százalékkal kevesebb koffeint találtak, mint azoknál, akik egészségesek maradtak. ”A kávé a legfőbb, vagy talán az egyetlen koffeinforrása ezeknek a stabil állapotú embereknek. Az esetkontrollos kutatás elsőként bizonyította közvetlenül, hogy a koffein/kávé bevitele összefügg a demencia kockázatának csökkenésével, illetve annak késleltetett megjelenésével” – adták hírül a kutatók.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.