A kutatók azt is felfedezték, hogy minél korábban gyújt rá először a megbetegedését követően, annál nagyobb a kockázat is. „Mindenki jól tudja, hogy a dohányzás növeli az agyvérzés valószínűségét. A betegséget követő leszokás hatékonyabb lehet bármely gyógyszernél a további komplikációk megelőzésében. Másrészről pedig kimutattuk, hogy azok a stroke-os betegek, akik nem hagynak fel káros szenvedélyükkel, háromszor gyakrabban halnak meg, mint nemdohányzó társaik” – foglalta össze Colvicchi professzor.
A kutatás célja az volt, hogy felmérjék az agyvérzést követő dohányzás hatásait, és hogy milyen a visszaesési arány. A római S. Filippo Neri Kórház kardiológusai és a Santa Lucia Alapítvány neurológusai 921 beteget követtek nyomon: 584 férfit és 337 nőt, akik átlagéletkora év volt és akik rendszeresen füstöltek azelőtt, hogy akut iszkémiás stroke-kal kórházba kerültek. A kórházban egyikük sem gyújtott rá, és úgy nyilatkoztak, hogy elbocsátásukat követően szívesen leszoknának végleg. Mindegyikük részt vett egy rövid, leszokást segítő tanácsadáson, de nem kaptak sem nikotinpótlást, sem más segítséget a kórházból való távozás után.
A hazabocsátást követő 1., 6. és 12. hónapban kikérdezték őket a dohányzással kapcsolatban. Az első év végére 493 beteg (53 százalék) tért vissza a cigarettához. Az idősebbek és a nők körében gyakoribb volt a visszaesés. Egy éven belül 89-en haltak meg, ami 9,6 százalékos valószínűségnek felel meg. Miután rögzítették az olyan egyéb klinikai tényezőket, mint például a beteg életkora, a cukorbaj, magas vérnyomás, vagy szívbetegség, a kutatók megállapították, hogy a dohányzás folytatása háromszorosra emelte a halálozás kockázatát.
„Akik a hazatérést követő 10 napon belül már újra hódoltak káros szokásuknak, azok ötször nagyobb eséllyel néztek szembe a halálos kockázattal” – írták a kutatók. „Az eredmények arra utalnak, hogy komolyabban kellene venni a leszokással kapcsolatos intézkedéseket, mert a javasolt kezelési módszerek a gyakorlatban nem érvényesülnek. A sikeres leszokás érdekében hosszú távban kell gondolkodni, amibe bele kell illeszteni a személyes tanácsadást, a kórházon kívüli támogatást és a gyógyszeres kezelést.”
