Biztonságos altatás a műtőasztalon

Komoly traumát okozhat, ha a beteg a műtét közben felébred.

Betegszoba.hu
2013. 10. 30. 15:27
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyes becslések szerint az Egyesült Államokban évente 20-40 ezer olyan eset van, hogy a beteg idő előtt felébred, ami többnyire nagy megrázkódtatást jelent mind a páciens, mind az orvos számára. Amint azt a tanulmány egyik szerzője, Katie Warnaby, az Oxford Egyetem szakembere kifejtette, ha minden igaz, sikerült megtalálni azt az agyi aktivitást, melynek segítségével pontosan megállapítható, melyik az a pont, amikor a páciens már nincs magánál, így nem fordulhat elő, hogy operáció közben magához térjen.

A kutatás során a szakemberek EEG és MRI segítségével tanulmányozták 16 beteg agyi aktivitását, akik valamennyien egy igen elterjedt altató hatású szert kaptak a rájuk váró műtét előtt. A kutatók arra voltak kíváncsiak, melyik az a pont, ahol a betegek öntudatukat vesztik, ezért elsősorban az agy alacsony frekvenciájú elektromos hullámaira, vagyis a lassú hullámokra összpontosították figyelmüket, amelyek az alvás kezdeti szakaszában jelentkeznek, amikor az izmok állapota még az éber állapothoz hasonló, a szívritmus és a légzésszám azonban már csökken. Megállapították, hogy ebben a szakaszban az agy elektromos jelei még azelőtt elérték a maximumszintet, hogy az altató dózis emelkedése befejeződött volna, és a lassú hullámok akkor kezdtek emelkedni, amikor az egyén már nem reagált a külvilágra, a maximumszintet pedig később érték el.

 

 

Mindez azt mutatja, hogy az EEG gépeket sokkal jobban ki lehetne használni annak megállapítására, hogy a beteg elég mélyen alszik-e már. A kutatók szerint az aneszteziológusok nagyon ritkán használják ilyen célra az EEG-t, pedig nincs rá semmi bizonyíték, hogy az általuk használt módszerek hatékonyabbak lennének e célból. Warnaby szerint ki lehetne dolgozni egy olyan rendszert, mellyel ugyanakkora költség mellett a mostaninál hatékonyabban lehetne ellenőrizni a páciensek ébrenléti állapotát, ráadásul mindezzel megtakarítást is el lehetne érni, hiszen egyrészt nem lenne szükség arra, hogy feleslegesen túl sok altatót adagoljanak a betegnek, másrészt elkerülhetőek lennének a perek, melyeket esetenként az operáció közben magukhoz tértek indítanak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.