A beszédek alatt lecsúszik pár feles, úgyhogy az öltönyös OLAF-osok izzadnak, pirulnak rendesen. Nyakukat nyújtogatják az Icuka és a jegyző úr által összekészített papírköteg felé, de a polgármester csak legyint. Sértődöttséget mímelve kijelenti, hogy munka előtt ebédelni, vagyis pörköltezni kell. A revizorok elnehezednek a galuskával és savanyúsággal kísért zsíros hústól, legszívesebben lefeküdnének aludni, de a polgármester tölt nekik, természetesen pálinkát. Mivel már legalább négy kört beléjük diktált, a finnyás brüsszelitáknak egyre jobban ízlik a műanyag palackban érlelt, ágyas kerítésszaggató. Úgyhogy mielőtt megnéznék a papírokat, kérnek még egyet, de most már vizespohárban kapják. Össze is folynak előttük a számok. Nem tudják megkülönböztetni már azt sem, hogy a kiadások közül melyik a forint és melyik az euró, úgyhogy azon is átsiklanak, hogy a kivitelező a polgármester fiának szoftverfejlesztő cége volt.
– Ki a levegőre, tekintsük meg a beruházást! – javasolja a delegáció legjózanabb, de így is imbolygó tagja. A kukoricás közepén állva nézik a Délibáb Kerékpárcentrumot, amely egyszer majd a felvirágzást hozza meg a településnek. Az öltönyös OLAF-osoknak pedig annyira megtetszik a koncepció, hogy legszívesebben haza se mennének.
