Megannyi kérdést felvet, hogy milyen lesz majd az élet, miután megtörténik az Orbán Viktor és Lázár János által bejelentett nagy nemzeti panelvisszabontás. Az első és legfontosabb dilemma persze az, hogy mi legyen a lakókkal. Hova költözzenek? Szorítsanak nekik helyet a szomszédjaik, mondjuk úgy két szinttel lejjebb? Népesítsék be újra a kiüresedő falvakat? Netán építsen nekik a nemzeti paneltalanító program keretében valamelyik kormányközeli vállalat egy lakóparkot? (Természetesen uniós forrásból és rettenetesen túlárazva. Akinek meg ez nem tetszik, az menjen, és állítsa meg Brüsszelt.) Ezúttal eltekintek az örök zsurnalisztikai formulától, miszerint „valamiről biztos el akarják terelni a figyelmet” ezzel a bejelentéssel, úgyhogy nem marad más, mint hogy elmorfondírozzam azon, vajon mi történik majd a visszabontásból származó építési hulladékkal. Szaknyelven szólva: a sittel.
A legkézenfekvőbb lenne persze szép csendben eltüntetni az egészet, és ezt nyilván tudják a döntéshozók is. Bizonyára felbérelnek majd egy Mészáros Lőrinchez köthető céget, amelyik elszállítja a szétbontott panelokat egy ellenzéki politikus által vezetett város szeméttelepére. Aztán amikor valaki esetleg felveti, hogy azért ez így még sincs teljesen rendben, akkor arra majd rá lehet sütni, hogy Soros György ügynöke vagy Brüsszelből küldött terrorista. Esetleg mindkettő.
Persze tudjuk, hogy a környezetvédelmet meg az újrahasznosítást afféle nyugati huncutságnak gondolja a kormány, de azért ne vessük el annak a lehetőségét sem, hogy valamilyen formában újrahasznosítják a lebontott elemeket. Mondjuk kiáll Fürjes Balázs kiemelt beruházásokért felelős kormánybiztos, és a tőle megszokott lendülettel közli, hogy a panelmaradványokból mobil lelátókat építenek a vizes világbajnokságra. A sajtótájékoztatón elmondja azt is, hogy ez elképesztően költséghatékony döntés, és türelmesen megvárja, míg az utolsó jegyzetelő újságíró is leírja az összes nullát, ami a végösszegben szerepel.
Esetleg némi uniós forrásból, egy baráti kivitelező segítségével felhúznak belőle egyetlen nagy épületet, ahol arra tanítják majd a politikuspalántákat, miként lehet értelmetlennek látszó uniós beruházások (zsákfalvakba felhúzott ministadionok vagy lebontásra ítélt épületek kéményeinek felújítása) mellett érvelni. A tananyag nagy vonalakban így nézne ki: akinek mindez nem tetszik, az Soros György terroristája vagy Brüsszel ügynöke. Vagy fordítva.
Az is benne van a pakliban, hogy a legjobban teljesítő közmunkásbrigádok kapják meg a paneleket, hogy építsenek belőle valamit. Mindegy, hogy mit, csak valamit. Valamit, amit le lehet fotózni, szalagot lehet előtte átvágni, nagy ívű beszédet mondani mellette. A lényeg, hogy át tudja adni a polgármester a térség országgyűlési képviselője társaságában, a helyi lapban pedig megjelenhessen egy cikk arról, hogyan „épül, szépül kicsiny településünk”. És hogy akinek ez nem tetszik, az tudjuk kicsoda. Vagy micsoda.
Aztán az is előfordulhat, hogy el kell raknunk azokat a panelelemeket valami biztonságos helyre. Mert mi van akkor, ha tényleg bejön a kormány összes hosszú távú terve, és egyszerre okoz majd kisebb lakhatási válságot egy baby boom, valamint a Soros migránsai meg Brüsszel terroristái elől hazánkba menekülő németek, hollandok, franciák, meg a szárnyaló gazdaságunk miatt az akkorra már végleg lehanyatló Nyugatról visszaköltöző magyarok tömege? Akkorra már készen kell állnia országunknak arra, hogy gyorsan kezelni tudja e rétegek problémáit! Úgyhogy még az is lehet, hogy a visszabontott épületelemekből új toronyházakat kell majd felhúzni.
Bízzunk benne, hogy vezetőink felelős és bölcs döntést hoznak majd, az egész ország és persze a benne élő emberek érdekeit tartva szem előtt. Az biztos, hogy nem lennék Brüsszel vagy Soros György helyében, amikor mindez megvalósul!
