„Fejlesztési központ” – hirdette öles betűkkel a felirat. Hogy pontosan mi is lesz itt majd fejlesztve, és hogy minek lesz a központja az egész, azt azonban továbbra is balladai homály fedte. Nem tudták a melósok sem a választ, pedig záporoztak feléjük a kérdések rendesen. Hiába, itt már nem segített a korábban kialakult jó viszony. Aztán amikor meglátták az utcabeliek az igen apró számokat arról, hogy mennyibe került ez a „fejlesztési központ”, akkor nagyon mérgesek lettek. Ennyi nullát nagyon régen láttak már egy helyen. Válogatott szidalmakat vágtak a melósok fejéhez, akik jobbnak látták elmenekülni a helyszínről, mielőtt baj történik. Gondolták is a helyben lakók, hogy úgy, ahogy vannak, felindultan, papucsosan bemennek a központba, megnézni, ugyan mit is fejlesztenek majd itt, de ekkor újabb autó érkezett. Biztonsági őrök szálltak ki belőle, és elállták az utcabeliek útját. Nem szóltak semmit, de ahogy széles terpeszben megálltak, annak világos, tiszta és érthető üzenete volt.
A fejlesztési központ azóta is üresen áll. Négy őr vigyázza, tizenkét óránként váltják egymást. Az utcabeliek összebarátkoztak velük. Amikor hideg van, teát is visznek nekik.
