Eljött hát a nagy nap, eljöttek magáért is, igaz? Tudja, én igazán örülök ennek a kis útnak, végre kimozdulhatunk egy kicsit. Máskor nem nagyon van erre lehetőségünk. A gyerekhez persze lehet, hogy mehetnénk, ha össze tudnánk szedni a pénzt a benzinre, de ez majdnem reménytelen. Őt meg nem kérhetjük meg, hogy adjon, mégse ezért dolgozik annyit. Meg nem is akarjuk őt feltartani, nem akarunk lábatlankodni sem, amíg van egy kis ideje pihenni. Úgyhogy elvagyunk itt szépen a faluszélen.
A házunkkal mondjuk nagy baj van, amióta tavaly volt az a hatalmas szél, és levitte a tetőt. Azóta ázik rendesen az a rohadt vályog, úgyhogy bízunk benne, hogy ha majd kidől, akkor egyrészt nem éjszaka, másrészt nem felénk dől, mert akkor meghalunk mindannyian. De legalább már itt a tavasz, és nem kell fáért menni az erdőbe, bár most két hete ígértek nekünk valamicskét. Jött a polgármester is, meg a közmunkások brigádvezetője, a Zsiráf, aki súlyos testi sértésért ült. Nagy, benga ember. A maguk brigádvezetője is ült? Garázdaságért? Nahát. Ki tudja, még az is lehet, hogy cellatársak voltak. Na mindegy, az a fa jól fog majd jönni, mert lehetnek itt még hideg napok. Meg beszélik azt is, hogy ki lesz tiltva az erdőből mindenki. Nagy emberek járnak ide vadászni, olyan nagyok méghozzá, hogy azt megsúgni sem merem magának. Mindenesetre nem szeretnék, ha olyanok zavarnák meg őket vadászat közben, mint mi. Tudja, biztos úgy vannak vele, hogy nem jó, ha mindenki látja, hogy mennyire nem tudnak lőni, aztán a hajtóknak kell szinte odadobniuk a nyulat meg a fácánt a puskáik elé. Na de a polgármesternél tartottam. Elmondta, hogy ugye milyen jó ez a kicsi is, becsüljük meg magunkat, sok helyen ennyi sincs. Fel is sorolt vagy négy helyet, hát én abból háromról azt sem hittem, hogy létezik egyáltalán. Majd az internetemen megnézem, biztos szép helyek attól még.
Aztán kaptak maguk is csomagot? Mi rengeteget, nem is értettem, miért. Volt bennük minden: konzerv, liszt, tej, cukor, narancs. Főleg narancs, jó sok. Miközben osztották, volt műsor is. A mi gyerekeink énekeltek, fent van a fészbúkon is, videón. Sütöttek ökröt is. Legalábbis nekem azt mondták, ökör volt. Nagyon flancoltak vele, de megmondom őszintén, nekem nem ízlett. Egy jó pörköltet főztek volna inkább. Mondtam a múltkor is, amikor hozták a dobozt. Tudja, amire rá volt írva, hogy „Ezt a csomagot Magyarország kormánya juttatta el Önhöz és Családjához”. A feléről, ami benne volt, azt sem tudtam, micsoda. Eladtam a kisboltban. Jaj de örültek neki. Vigyorogtak, mint a vadalma, még integettek is utánam, amikor eljöttem.
Akkor nem volt itt a mi politikusunk. Most bezzeg lejött, ahogy az a másik is, Pestről. Úgy vigyázták, mint a hímes tojást. Azt mondta, hogy nem szabad hibáznunk, mert ha hibázunk, akkor odalesz mindenünk, és azt nem lehet majd visszacsinálni. Nem tudom, mire gondolt. Arra a fürdőszobára, amit kölcsönből csináltattunk? A kamatát a szerencsétlen írástudatlan anyám írta alá tavalyelőtt, Isten nyugosztalja őt, de ezzel nagyon kitolt velünk. Vagy arra, hogy jött valami uniós pénz a faluba, és abból lett a polgármesternek úszómedencéje, meg lekvár- és pálinkafőző üzeme? Na most mi kiszedhetjük a medencéből a leveleket, leereszthetjük a vizét, ha jól viselkedünk, meg fát is hozhatunk a főzőhöz. Szóval, nem értem a messziről jött embert. Mit kell nekünk elhibázzunk, hogy már ezt se csinálhassuk tovább azért a kevéske pénzért?
Mindjárt meg is érkezünk, nézzenek oda. Aztán magának mit mondtak, mennyi lesz a vége? Öt? Nekünk is. Nem rossz pénz az, és még kicsit furikázunk is érte, nem igaz? Maguk is kaptak telefont? Mi is. Azt mondták, hogy most már szabad ezt csinálni, csak azért a telefont ne nagyon lóbáljuk. Na meg is jöttünk. Melyikre? „Polgári Szövetség?” Az egyébként micsoda? Na mindegy, csak nehogy elhibázzuk.
