Jóllehet a robotikának óriási múltja van, a robotok sok-sok éven át jobbára a hétköznapi emberektől elzárva működtek. A legtöbb robot alapvetően hatalmas gyárakban elrejtve nehéz fizikai munkát végzett. A balesetek elkerülése érdekében általában még a gyárban dolgozó munkások sem találkoztak a velük. Nem meglepő hát, hogy az idősebb generációnak a robot szó hallatán általában még mindig ez a fajta gyári robot képe ugrik be.
Másképpen gondolnak azonban a robotvilágra a fiatalok, valamint a kutatók, a fejlesztők és a robotikával közvetlen kapcsolatba kerülő ipari szereplők. Nekik már az is eszükbe jut, hogy a robotok egyrészt hétköznapjaink segítői, másrészt a minket körülvevő világban manapság már szinte mindent – mobiltelefont, számítógépet, monitort, háztartási gépeket stb. – robotok szerelnek össze. Alig-alig találunk már az üzletek polcain kézi erővel készített terméket, nem csoda hát, hogy valósággal felcsillan a szemünk a handmade felirat láttán.
Az utóbbi időben tehát irányt váltott a robotika: a robotok kiszabadultak a gyárakból, és elérték azt a fejlettségi fokot, amikor intelligenciájuk révén az ember hétköznapi, közvetlen szolgálatába állíthatók. Természetesen továbbra is megmaradtak és folyamatosan fejlődnek az iparban használt, rengeteg precíz műveletet végzők, ám egyre inkább előtérbe kerülnek a robotika hétköznapi alkalmazásai, illetve olyan fogalmak, mint a kognitív robotika és az etorobotika. De vajon hogyan fog hosszú távon együtt élni az ember az úgynevezett humanoid robotokkal?
Kognitív és etorobotika
A humanoid robotok esetében előtérbe kerül a robot belső élete, intelligenciája. Amíg egy autógyári robot legfőbb „erénye„, hogy hihetetlen precizitással, nagy erővel és gyorsan képes sok-sok ezer csavart becsavarni, addig a hétköznapi életben működő robot alapvető feladata, hogy megértse környezetét, beilleszkedjen oda, és munkájával segítse az embert. A robotoktól is valami olyasmit várunk tehát el, amire az ember képes: környezete érzékelését, felfogását. Ebből következően...
