Elég volt az Apple-kizsákmányolásból!

Állítólag az almás cég vezetője maga is felháborodott, amikor szembesült a gyártóknál tapasztalható viszonyokkal.

Szilágyi Szabolcs
2012. 02. 03. 12:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azzal, hogy mennyire borzasztóak a kínai munkakörülmények a félvezetőiparban (is), már korábban foglalkoztunk. Elsősorban a helyi gyártóüzemek tehetők felelőssé a helyzet kialakulásáért és fenntartásáért, de ezek tulajdonosai sem jószántukból sajtolják ki a végső morzsákat is az alkalmazottakból, hanem az Apple által diktált beszállítói versengés készteti őket az élet- és egészségvédelmi szabályok be nem tartására.

Munkakörülményeikkel elégedetlen kínai munkások tiltakozása

Felismerték ezt a folyamat legvégén állók is, így petíciót fogalmaztak meg a Steve Jobs alapította vállalat felé a Change.org-on keresztül. A népszerű Apple termékeket gyártó üzemekben dolgozók alig egy hét alatt több mint 162 ezer szignót gyűjtöttek össze, ami jól jelzi a probléma súlyát. Felhívásukkal szeretnének megoldást találni a nem ritkán fizikai károsodással járó eljárások emberbarátabbá tételére, elkerülendő a repetitív munkavégzésből adódó sérüléseket, akut egészségügyi problémák kialakulását.

Kínában a helyzet változatlan

A petíció szerint „arra kérjük az Apple-t, hogy készítsen munkavállalói védelmi stratégiát új termékei megjelenésekor, mivel ezekben az esetekben tetőzik a sérülések és öngyilkosságok száma az üzemekben. Elképzelhetetlenül nagy nyomás nehezedik ezekben az időszakokban a gyárakra, hogy tartsák az ütemtervben foglalt termelési kvótákat.”

Noha az Apple hivatalosan nem reagált (még) a petícióra, a vállalat Jobs tavaly őszi halála óta regnáló vezetője, Tim Cook állítólag „felháborodott”, amikor szembesült az embertelen körülményekkel. Levelet írt az amerikai Apple alkalmazottaknak, arra kérve az érintetteket, hogy ássanak mélyebbre a vádakat illetően, és vizsgálják ki a kínai gyárakban tapasztalható rossz munkakörülmények igazságtartalmát.

Persze ne legyenek kétségeink, Cook csak azt teszi, amit a befektetők igényelnek tőle – igyekszik minél magasabb profitot elérni. Ha az amerikai vásárlók elrettennek az iTermékektől, azok embertelen előállítási módszerei miatt, akkor az nyilvánvalóan rossz hatással lesz a bevételekre és a nyereségre is. Kis cinizmussal felismerhető: a CEO intézkedését nem filantróp érzések motiválják, hanem a pénzügyi racionalitás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.