Nem szentségtörés, hanem gyári építés ez az elektromos veterán autó

Ha valaki kiszeret az elektromos autózásból, bármikor visszaalakíttathatja klasszikus Minijét benzinmotorosra.

null

A 2018-as New Yorki Autószalonon állították ki a gyár szakemberei által készített, akkumulátoros-elektromos hajtásúvá átépített klasszikus Minit, amit egyedi darabnak szántak. Persze ez nem hagyta nyugodni a briteket, ahol már az évtized végén betiltják a belső égésű motorral szerelt autók forgalmazását, és addig is a tervek szerint számos helyen számíthatnak majd tiltásokra az ilyenek használói, szóval készre fejlesztették az átalakítókészletet.

Fotó: AUTÓ-MOTOR

A legszebb, hogy a gyár által kínált átalakítással bármikor visszaállítható az eredeti állapot. A megfelelő vezetési élmény érdekében az első kerekeket egy 122 lóerő csúcsteljesítményű villanymotor hajtja, ami nagyjából 9 másodperces 0-100 km/óra gyorsulást tesz lehetővé, az akkumulátor egy feltöltéssel 160 kilométernyi hatótávolságot tesz lehetővé és 6,6 kW teljesítménnyel lehet tölteni. Az új technikával együtt új – de klasszikusnak látszó – műszeregységet is kap a Mini, amely a sebességről, hatótávról, és a külső hőmérsékletről és a haladási irányról (fokozatkijelzés) informál. Az átépítést Nagy-Britanniában végzik, és külön sorozatszámot kapnak a gyár által akkumulátoros-elektromos hajtásúvá alakított klasszikus Minik - olvasható az Autó-Motor cikkében.

A cikk teljes tartalma ide kattintva érhető el.

Borítókép: AUTÓ-MOTOR

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.