Csodájára járnak a karácsonyi fényekben úszó dabasi házikónak

A dabasi Eta néni évek óta megadja a módját a karácsonynak.

null

Eta néni dabasi házának udvarát világító rénszarvasok, szánok, hóemberek díszítik, és több ezer elektromos égő teljesíti be a pompát! 

A nyugdíjas hölgy otthona évek óta valóságos zarándokhely a karácsonyi időszakban, csodájára járnak az egész országból.

Csakúgy, mint a korábbi években, idén is advent első vasárnapján gyulladtak fel ismét az ünnepi fények Eta néni házánál. Nem meglepő, hogy rengeteg ember kíváncsi a látványosságra, hiszen a nyugdíjas hölgy már több mint egy évtizede szó szerint fényárban úsztatja dabasi otthonát karácsony előtt – ezt a látványt pedig képtelenek megunni az emberek.

Adventi tündérvilág százezernyi égővel

A hagyománytisztelő és minden egyes apró részletében lélegzetelállítóan szép dekoráció komoly munka eredménye. Eta néni szerencsére nem egyedül birkózik meg a mintegy 142 ezer izzó elhelyezésével.

Október 23-án kezdődött a díszítés, melyben most is számíthattam a családtagok teljeskörű segítségére, igaz, így is egy kemény hónapon át tartott, mire minden a most is látható helyére került

– nyilatkozta a büszke tulajdonos, aki már advent első vasárnapján is kifogástalanul pompázó kerttel köszöntötte a látogatókat. Eta néni „házába”, azaz meseszerű udvarába mindenki ingyen léphet be.

Akinek tetszik, amit lát, a karácsonyi fénytündérkert különböző pontjain elhelyezett becsületkasszákban helyezhet el adományt.

Elvégre valamiből azért csak működtetni kell az évről-évre megújuló, sőt egyre bővülő karácsonyi csodát. Magyarország legfényesebb karácsonyváró ingatlanának területén ugyanis jelenleg 142.800 égő világítja be a decemberi éjszakákat – és ez jövőre még több lesz…

Az eredeti cikk Eta néni háza: Csodájára járnak a karácsonyi fényekben úszó dabasi házikónak címmel olvasható a Lakáskultúra oldalán.

Borítókép: Eta néni házát 142 ezer égő világítja meg és a csodájára járnak az egész országból (Forrás: Lakáskultúra/Anka Péter)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.