Megújult az Ágfalvi Tájház tetőszerkezete

Közel hatmillió forintos támogatásból készült el az Ágfalvi Tájház új tetőszerkezete.

null

Közel hatmillió forintos támogatásból készült el az Ágfalvi Tájház új tetőszerkezete.

– A fejlesztésre azért volt szükség, mert az ismétlődő beázások a látványosság általános állapotromlását eredményezték, benne a katalogizált gyűjteménnyel – magyarázta Pék Zsuzsanna, ágfalvi polgármester a tájház pénteki meglátogatásán.

A ház helytörténeti értéket képvisel, a helyi önkormányzat folyamatosan restaurálja. A Leader-pályázaton nyert összegből, melyből a tető is megújult, meg tudták szervezni az ágfalvi téltemetést is, melyen a helyiek minden évben jelmezbe öltözve vonulnak végig az utcákon.

A tájház épülete a Hegy utcában
Fotó: Magasi Dávid

A ház Böhm András, egykori ágfalvi Német Kisebbségi Önkormányzati elnök szülőháza volt, ma az általa felhalmozott gyűjtemény bemutatására használják. A tárgyi emlékekről 2017-ben készítettek katalogizált leltárt, az épület ekkor nyerhette el tájház jellegét.

Barcza Attila elmondta, Ágfalván a közelmúltban a katolikus és evangélikus szakrális tereket is felújították, illetve közel háromszáz millió forintból kiszélesítették a Sopront és Ágfalvát összekötő autóutat. Idén a Magyar Falu program keretében a településen még egy aszfaltos utcát újítanak fel.

Pék Zsuzsanna polgármester hozzátette, hogy további támogatások érdekében pályázatot nyújtottak be a Teleki László Alapítvány népi építészeti programjára. Ha elnyerik a támogatást, a tájház felújítását az alapítvány által javasolt lépésekben tudják majd folytatni – olvasható a Kisalföld.hu cikkében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.