Jól vizsgázott, a remek programokat megvalósító Kerekdomb

Mintegy ötven koncerttel, előadással, kiállítással vagy éppen történelmi sétával várták a vendégeket.

null

Talán az egyik utolsó szabadtéri kulturális feltöltődést kapta a tél és a velejáró rossz idő előtt az, aki a hétvégén ellátogatott a Kerekdomb Fesztiválra.

Az összművészeti rendezvényen csütörtök estétől mintegy ötven kisebb és nagyobb koncerttel, előadással, kiállítással vagy éppen történelmi sétával várták a vendégeket.

Fotók: Erdős József

A program főként a családoknak és a sportokat, valamint az aktív kikapcsolódást kereső vendégeknek volt vonzó, de akadt bőven koncert és számos borkóstolási lehetőség is a hétvégén.

– A fesztivál több szempontból jól vizsgázott, sok pozitív látogatói visszajelzést kaptunk. Fantasztikus programokat sikerült megvalósítani Tállya és Golop mintegy tíz helyszínén és a további több mint húsz borászatban – emelte ki Oszkó-Jakab Natália fesztiváligazgató, aki hozzátette, sokan vettek részt az aktív programokon és a főként gyermekeknek szóló koncerteken, előadásokon is.

A hétvége folyamán a főszervező szerint pár ezer ember ugyan megfordult Tállyán és Golopon, de egy pillanatra sem lehetett tömeget érezni, betartva ezzel az érvényben lévő szabályokat.

A szervezők egyébként is számos helyen kézfertőtle­nítő pontokat alakítottak ki, de a programok összeállításánál is figyeltek arra, hogy nagy tömegek ne alakulhassanak ki.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.