Neked munka, nekem álom! Nekik kettő az egyben

A Neked MUNKA, nekem ÁLOM! rendezvénysorozatban országszerte szerveznek különleges nyílt napokat.

null

A Neked MUNKA, nekem ÁLOM! rendezvénysorozatban országszerte szerveznek különleges nyílt napokat, ahol fogyatékkal élő emberek régóta áhított munkakörökben próbálhatják ki magukat. A program nem titkolt célja, hogy egy napra összehozza a fogyatékos és megváltozott munkaképességű álláskeresőket a fogadásukra nyitott foglalkoztatókkal. A programban részt vevő cégeknél fél napig dolgozhatnak együtt egy őket fogadó munkatárssal, így testközelből ismerhetik meg a mindennapi feladatokat. A potenciális munkaadók pedig e különleges találkozásokon keresztül megismerhetik a fogyatékosok valós igényeit, munkaálmait – fogalmaz a szoljon.hu.

Fotó: Mészáros János / Mediaworks

A mozgásában és tanulásában akadályozott szolnoki Seller Nándor kertészetet tanult Homokon, így papírja is van róla, hogy érti a dolgát. Éppen ezért nagy lelkesedéssel látott munkához. Kísérő mentora, Tóth-Kiss Judit is hangsúlyozta, hogy a fiatalember mindenképpen bizonyítani szeretne, megmutatni, hogy fogyatékkal élőként is értékes személyként tud jelen lenni a társadalomban.

– Ha már lehetőséget kaptam, célom, hogy megmutassam, fogyatékosként is lehetek ugyanolyan kertész, mint bárki más, ha adnak rá esélyt – nyilatkozta Nándor.

Seller Nándor Bártfainé Kapitány Krisztina, a Munkalehetőség a Jövőért Kft. szakmai igazgatóhelyettesének útmutatásával metszette a növényeket a szolnoki Rózsakertben
Fotó: Mészáros János / Mediaworks

– Azért választottam a kertészkedést, mert könnyű is és tulajdonképpen nagyon szép. Ha otthon is rózsát vagy valamilyen virágokat gondoz az ember, azt a szép végeredményért teszi. És hadd tudja meg ország-világ, hogy fogyatékos ember is tud kertészeti papírt szerezni, ilyen munkát végezni!

Elárulta, otthon is nevel virágokat, bár nem kertes házban lakik. Muskátlit, leandert és önkormányzati osztásból való virágokat gondoz a maga örömére. Az álommunkában a rózsák metszésével kezdte a tennivalókat, nagy élvezettel. Mint mondta, egyaránt szereti a metszést, a locsolást és mindazt a feladatot, ami egy ilyen virágos park gondozásával együtt jár.

– Végre olyan munka, amiről papírom is van! – jegyezte meg lelkesen, hozzátéve, saját metszőollójával dolgozik, azt magával hozta. Ezt még ajándékba kapta. Az ajándék olló pedig hozzon szerencsét!

Később is visszavárják maguk közé

Fodor György, a Munkalehetőség a Jövőért Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, minden évben első szóra vállalták a kollégák is, hogy részt vegyenek e programban. Fontosnak érzik, hogy nyilvánosságot kapjon az, hogy vannak olyan sérült emberek, akik szeretnének hasznos tevékenységet végezni. Mint mondta, ha lesz rá lehetőség, a fiatalembert szívesen fogadják önkéntesként is, ha jók a tapasztalatok vele, akár be is léphet közfoglalkoztatottként közéjük.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.