Több mint 200 kiállító mutatkozik be a 33. Bábolnai Gazdanapokon

A háromnapos rendezvény az ország egyik legnagyobb és a legrégebbi agrár-szakkiállítása.

null

Hagyományosan a lovaspályán, ünnepi külsőségek között kezdődött az idei Bábolnai Gazdanapok is. A Haál Gábor, a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok igazgatója házigazdaként köszöntötte a megjelenteket. A vendégek között volt többek között dr. Nagy István agrárminiszter, dr. Feldman Zsolt államtitkár, Jakab István, a parlament alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége elnöke, Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő, dr. Kancz Csaba kormánymegbízott, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke, dr. Gyuricza Csaba, a Szent István Egyetem rektora. A tribünön foglalt helyet Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke, dr. Horváth Klára polgármester, valamint René van Hell, Hollandia magyarországi nagykövete.

– Igazi ünnep ez a nap a gazdatársadalom számára – mondta Haál Gábor. – Kilenc cég gépeit működés közben láthatják az érdeklődők, és a kukorica fajtakísérletek is visszatértek Bábolnára.

Győrffy Balázs egyebek mellett azt emelte ki, hogy hogy hazánk egyik legpatinásabb agrárseregszemléje most küldetést teljesít, az elmaradt mezőgazdasági rendezvények teremtette űrt hivatott egymaga betölteni.

– Az agrárgazdaság megfelelt a szokatlan kihívásoknak is, ezért elismerés és megbecsülés illeti a gazdákat – hangsúlyozta a NAK elnöke.

[gallery ids="8644734,8644737,8644752,8644755,8644758,8644761,8644764,8644770,8644773,8644776,8644779,8644782,8644785,8644788"]

 

Az egyetem rektora az agrároktatás fontosságáról szólt, és az ország élelmiszer-önrendelkezéséről.

– Rendkívüli időszak után, rendkívüli helytállást követően állhatunk most itt a megnyitón – fogalmazott az agrárminiszter. – A tárca nagyon fontosnak tartja, hogy az ágazat megmutassa hol is tart 2020 őszén. Hogy bemutassa eredményeit. A magyar agrárium bizonyította, hogy „ütésálló”. Hazánk pedig élelmiszerből önellátó, sőt, akár húszmillió ember számára is „biztosítani tud kenyeret”…

Ezt követően a vendégek megtekintették az álló- és mozgó gépbemutatót. A szántóföldi fajtakísérleteket is. A 33. Bábolnai Gazdanapok csütörtökön hasonlóan érdekes programokkal várja a látogatókat. Az eseményen egyébként több mint kétszáz kiállító mutatkozott be, és a szervezők több mint húszezer látogatót várnak a szombatig nyitva tartó rangos szakmai eseményre., amely ma a szakiskolai nappal folytatódik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.