Két évvel ezelőtt vette kezdetét a nagy munka a tatabányai József Attila Könyvtárban. Lebontották a régi épületet, hogy a helyére a kor vívmányainak maximálisan megfelelő, a látogatókat teljesen kiszolgáló könyvtár épülhessen. A beruházásra a kormány a Modern Városok Program keretében 1,7 milliárd forintos támogatást nyújtott.
Modern köntöst kapott a József Attila Megyei Könyvtár + galéria
Lebontották a régi épületet, hogy a helyére a kor vívmányainak maximálisan megfelelő könyvtár épülhessen.

Az építkezés ideje alatt a könyvtár a volt Euronics áruház helyén működött, míg a gyermekkönyvtár az ÁNTSZ korábbi épületébe költözött. Az új épület kialakítása pedig szakadatlanul folyt, melynek révén a könyvtár alapterülete megduplázódott. A bontást követően az építő munka 2019 áprilisában kezdődhetett meg. Ekkor tették le az új könyvtár alapkövét.
[gallery ids="8651670,8651673,8651676,8651679,8651682,8651685,8651688"]
Fotók: Facebook / Bencsik János
Az épület azóta pedig elkészült. Sőt, Bencsik János országgyűlési képviselő most a közösségi oldalán arról számolt be, hogy már a könyvek is elkezdték otthonosabbá tenni az eddig még üresen álló, új épületet. Mint a képviselő posztjában fogalmazott, a műszaki átadást követően a könyvtár munkatársai az állomány ellenőrzéssel egybekötve megkezdték a visszatérő könyvek polcra helyezését.
Innovatív újdonságokból sem lesz hiány, derült ki Bencsik János beszámolójából. Kihelyeznek egy-egy automata könyvkiadó és -átvevő berendezést, melyek a nyitvatartási időn kívül üzemelnek majd. A könyvtár várhatóan az adventi időszakban nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.














