Zala kincseiről mint felfedezésre, megtekintésre, valamint megtapasztalásra is érdemes látnivalókról és élményekről beszélt a Pusztaszentlászló melletti újhegyi kilátó szombati avatóünnepségén Cseresnyés Péter államtitkár, a térség országgyűlési képviselője.
Kilátó nyílt a Pusztaszentlászló melletti Újhegyen
Pusztaszentlászló melletti Újhegyen, a község melletti dombháton kilátó épült.

Az önkormányzat a Terület- és településfejlesztési operatív programhoz benyújtott sikeres turisztikai pályázata részeként építtetett fel Újhegyen, a község melletti dombháton, a szőlőbirtokok szomszédságában egy több mint 12 méter magas, vasbeton szerkezetű, impozáns kilátót. A beruházás annak a nagyszabású fejlesztési tervnek a részeként valósult meg, melyet Kaj István polgármester úgy fogalmazott meg: Pusztaszentlászló lépjen ki az egynapos települések korlátai közül.

Fotó: Gyuricz Ferenc
Vagyis a település kínáljon annyi programot és látnivalót a térségbe látogatóknak, hogy azok akár egy hetet is eltöltsenek ott.
Bene Csaba, a Zala megyei közgyűlés alelnöke is ezt a szándékot emelte ki beszédében, de szólt arról a közösségformáló erőről is, amit megtapasztalt a községben. A helyiek számos programot, beruházást valósítanak meg összefogással, ezek egy része az idegenforgalom fejlesztésére, a minőségi borkultúra megteremtésére irányul.
– Néhány esztendeje egy komplex programmal próbáljuk elősegíteni e vidék lélekmegtartó erejének erősítését – folytatta Cseresnyés Péter államtitkár, a térség országgyűlési képviselője. – Szeretnénk, hogy a fiatalok maradjanak a falvakban, s ennek érdekében olyan fejlesztéseket, olyan infrastruktúrát tudjanak a helyiek megvalósítani, amely ezt a helyben maradást ösztönzi. Másrészt próbálunk olyan beruházásokat is támogatni, amelyek idevonzzák a belföldi turizmus iránt érdeklődőket, mindazokat, akik meg akarják ismerni Zala szépségeit.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
A balatonbolári Gömbkilátó nyerheti el az Év kilátója címet
Tíz hazai kilátót választott ki a szakmai zsűri, amelyekre október 17-éig lehet szavazni a közösségi oldalon; az Év kilátója címre, egyedüli somogyiként, a balatonboglári Gömbkilátó is a jelöltek közé került.
Az Aktív Magyarország pályázatot írt ki, amely az épített kilátók népszerűsítését szolgálja, hogy minél többen informálódjanak, hol tárulnak elénk hazánkban a legszebb panorámák. Összesen 177 nevezés érkezett az Év Kilátója pályázatra, a szakmai zsűri tíz kilátót választott ki közülük. Nézték az építmény állapotát, a környezet rendezettségét, a szolgáltatás szintjét, a kilátóba vezető turistaút színvonalát, a panorámát és az ökoturisztikai jelentőséget is.
Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.














