A Zsóry Fürdő melletti új közösségi tér és egészségpark kialakításához 884,211 millió forint támogatást nyertek a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) pályázatán. A fejlesztés összköltsége meghaladja a 909 millió forintot, amelyhez a város 25 millió forint önerőt biztosított – jelentette a város vezetése.
Egészségpark nyílt a mezőkövesdi Zsóry Gyógyfürdő mellett
A beruházást a borsodi város önkormányzata több mint 900 millió forintból valósította meg.

A Zsóry Liget Gyógy- és Egészségpark a Zsóry fürdő főbejárata előtti téren és az arborétum területén épült, a szolgáltatásai térítésmentesen vehetőek igénybe minden évszakban.

Fotó: Zsóry Fürdő
A tájékoztatás szerint az arborétum zöld ligeteiben, terein, sétányain szabadtéri fitnesz, futókör, petanque-pálya, tajcsi-mező, jógatér, sétautak szolgálják a relaxálásra, sportolásra vágyókat. Háromdimenziós aszfaltrajzok és fotópont teszi izgalmassá a teret, emellett páraszínpadot, ajándékboltot, kávézót, illemhelyet is kialakítottak, valamint a projekten belül megvásárolt Segway-eket és bicikliket is lehet kölcsönözni.
Az autóval érkezőknek ingyenes parkolókat alakítottak ki. A kerékpárral érkezőknek fedett kerékpártárolót épített az önkormányzat, valamint kiépültek az elektromos autók és kerékpárok töltési pontjai is. A helyi és távolsági autóbusszal érkezőket új, fedett autóbuszmegálló fogadja – írták.

Fotó: Termál Online
A családokat a játszópark várja a különböző korú gyermekeknek megfelelő játékokkal, továbbá egyedülálló növénytorony fény- és hangjátékkal, valamint a matyó népművészet színvilágát idéző filagória is létesült.
A Széchenyi 2020 programban létrejött projekt célja volt a gyógyhely egyediségére épülő profil kialakítása, a turisztikai szezon meghosszabbítása, a szabadidő eltöltésére megfelelő terek biztosítása minden generáció számára – közölték.
Népművészeti kiállítás nyílt Mezőkövesden
Élő népművészet címmel pénteken megnyílt Mezőkövesden a XVII. Országos Népművészeti Kiállítás észak-magyarországi és felvidéki regionális tárlata.
A matyófőváros közösségi házában a 650 benevezett népművészeti alkotásból 394 látható.
A megnyitón Fekete Péter, az Emberi Erőforrási Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára azt mondta: olyan alkotásokat vártak, amelyek a hagyományos népművészetből merítenek, de a 21. század kihívásainak megfelelően illeszkednek be környezet-, lakás- és viselet-, ajándéktárgy kultúránkba.
Mint mondta: manapság gyakran keressük a megújulást, a hagyományból merítő újszerű közelítéseket, a paradigmaváltást, az úgynevezett „huszonegyedik századiságot”, népművészetünk pedig él és virul népművészeink kezei között.
Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.














