Felavatták a híres kaposvári cukrász, Lestyán Ferenc nevét viselő vendégházat pénteken délután Kaposváron. A Kaposvári Református Egyházközség tulajdonában lévő, Kossuth Lajos utcai épületben tíz szobát alakítottak ki, ahol összesen huszonnégyen tudnak megpihenni. A teljes felújítás mintegy kétszázmillió forintba került.
Vendégházat avattak a kaposvári cukrászlegenda tiszteletére
Felavatták a híres kaposvári cukrász, Lestyán Ferenc nevét viselő vendégházat Kaposváron.

A kaposvári gyülekezet saját forrásból alakította ki a vendégházat, ahol nemcsak pihenni lehet, hanem konferenciákat is tudnak majd szervezni. Az alagsor egyik termében nyolcvanan, a kisebb tárgyalóteremben pedig tizenöten férnek el. – Az elsődleges cél, hogy egyházon belül tudjuk hasznosítani – fogalmazott Petró László református lelkipásztor. – Nem feltétlenül a mi gyülekezetünkben, azonban mi is szeretnénk szervezni ide ifjúsági és presbiteri alkalmakat, de egyházmegyei, egyházkerületi programoknak is helyet tudunk adni. Sőt, más felekezeteket is szívesen látunk. A vendégháznak és az alagsornak külön bejárata van, így két külön csoport is birtokba tudja venni az épületet. A földszinten hét szoba, míg az emeleten három található, és egy étkezőt, valamint egy wellnessrészleget is kialakítottunk – tette hozzá alelkipásztor.
A vendégház délutáni megnyitása után a református templomba várták a résztvevőket, ahol neves művészek, köztük a Csiky Gergely Színház művészei adtak prózai és zenés műsort.
Emléktáblával köszönték meg Lestyán Ferenc segítségét
Fekete László, a Kaposvári Református Egyházközség főgondnoka az eseményen kiemelte: a vendégház kialakításához csíkszentkirályi Lestyán Ferencnek, a gyülekezet volt presbiterének református közösségi célra rendelt hagyatékát is felhasználták. Azt mondta, az Arany Habverő-díjas cukrász nagyon sok szállal kötődött a református egyházhoz. Nemcsak lelkiismeretes presbiter, hanem a felekezetnek egy önzetlen támogatója is volt.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Hivatalosan is megválasztották a világ legjobb cukrászát
Egy belga csokoládékészítő-mestert választott meg a világ legjobb cukrászának egy független újságírókból álló zsűri a World Pastry Stars nevű olaszországi szervezet e heti rendezvényén.
Az 56 éves cukrász, aki 25 éve nyitotta meg első boltját Brüsszelben, hozzátette: reméli, hogy a csokoládé segít némi vigaszt nyújtani az embereknek a koronavírus-járvány idején.
Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.














