Idén 2329 kistelepülést támogatott a kormány a szociális tüzelőanyag-programban, összesen 5 milliárd forintot osztott szét a pályázatot benyújtó önkormányzatok között a Belügyminisztérium. A Csongrád-Csanád megyei községek és kisvárosok is sikeresen jelentkeztek, összesen negyvenhatan nyertek, így 90 millió 213 ezer forint érkezik a megyébe a rászoruló családok és az egyedülálló idősek támogatására.
Idén is rengeteg településre jutott szociális tüzelőanyag
Ismét sikeresen pályáztak Csongrád-Csanád megye önkormányzatai a szociális tüzelőanyag-pályázaton.

A legtöbb önkormányzat 1 és 3 millió forint közötti összeget kapott, például Baks is, ahol szenet vásárolnak. Búza Zsolt polgármestertől megtudtuk, összesen 200-250 háztartásnak tudna így segíteni. A program elvárásainak eleget téve azok kapnak tüzelőt, akik hátrányos helyzetű gyermeket nevelnek, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek, időskori járadékot kapnak, továbbá azok, akiknek a háztartásában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 85 500 forintot.
Karácsony melegben
Emellett sikeresen pályázott még például Ambrózfalva, Ásotthalom, Csanytelek, Dóc, Felgyő, Királyhegyes, Nagylak, Óföldeák és Zsombó is Csongrád-Csanád megye területéről. Ahogyan tavaly, úgy idén is Apátfalva nyerte el a legtöbb forrást megyénkben, ott 6 millió forintból tudnak segítséget nyújtani a községben élő nehéz sorsúaknak. Szekeres Ferenc polgármester lapunknak elmondta, a korábbi évekhez hasonlóan most is mintegy 300 család és egyedül élő idős ember téli tüzelőjéhez tudnak hozzájárulni.
– A családok 10, míg az idősek 6 mázsa kemény lombos fát kapnak, erre november 9-től adhatják be az igénylést. A tüzelőt a Délalföldi Erdészeti Zrt.-től szerezzük be, már a héten meg is érkezik a településre a rendelés. A tervek szerint az év végi ünnepek előtt mindenki megkapja a tűzifát, mert célunk, hogy mindenki melegben tudjon karácsonyozni – hangsúlyozta a polgármester.
Kistelepülések segítsége
A szociális tüzelőanyag-program 2011-ben 800 millió forintos összeggel indult, vagyis a keret az eltelt években több mint ötszörösére emelkedett. A támogatásra az ötezer lakosnál kisebb önkormányzatok pályázhattak, mert ezeken a településeken jellemzően több az idős ember, és a községek saját bevétele is kisebb az átlagosnál. Az elbírálásnál arra törekedtek, hogy a legkisebb falvak igényeit maximálisan kielégítsék, a fennmaradó összeget a települések anyagi helyzetéhez igazodva osztották fel. A nyertes önkormányzatoknak a támogatásból vásárolt tüzelőt jövő év február 15-ig kell kiosztaniuk a rászorulók között.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Ezen a télen is csak okosan érdemes tűzifával fűteni
A fűtési szezon kezdetén ismét a helyes fűtési technikákra és ezáltal a levegő minőségének megóvására hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium. A Fűts okosan! tájékoztató kampány rávilágít a szilárd tüzelőanyagok veszélyeire és káros hatásaira, emellett minden szükséges információt biztosít a helyes lakossági fűtéssel kapcsolatban.
Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.














