Az ország kerékpárút-építéseit több forrásból finanszírozzák. Vannak szakaszok, amelyek a közlekedésbiztonságot, mások pedig elsősorban a turizmust szolgálják. Mint Manninger Jenő országgyűlési képviselő lapunknak nyilatkozva leszögezte, látható tendencia, hogy egyre többen hódolnak az aktív turizmusnak, az egészséges életmódnak, így a kerékpározásnak is a Balatont megábafoglaló és érintő térségben, ezért fontos a hálózat bővítése, fejlesztése, amely gazdasági előnyöket is tartogat.
Kerékpárúttal kötnék össze a két Balatont
Tovább bővül a Balaton és a Kis-Balaton térségének kerékpárút-hálózata.

– A Kis-Balatonnál is fellendült az aktív turizmus – fogalmazott lapunk kérdésére a politikus –, és ezt szeretnénk tovább erősíteni különféle pályázatokkal, amelyeknek elsősorban a megyei önkormányzat a gazdája. Kiemelt programként hamarosan elindul a kis-balatont körülfutó út bővítése, erről már döntés született, és rendelkezésre áll az uniós forrás. Ezzel a beruházással az a szándékunk, hogy bekapcsoljuk a turisztikai vérkeringésbe a dombvidéket, a háttértelepüléseket, így Zalaszabart, Egeraracsát, Zalaszentmártont és Esztergályhorvátit. A gyönyörű panoráma, a változatos, izgalmas vidék biztosan sokakat csábít majd ide, erre a szakaszra is.
Manninger Jenő azt is elmondta, Révész Máriusz kormánybiztossal is konzultálva készülnek az újabb hálózati tervek, amelyek fő iránya ebben a régióban, hogy a Kis-Balatont összekössék a balatoni térséggel, elsősorban Keszthellyel, Hévízzel. Azt tervezik, hogy végig biztonságos kerékpárúton lehet majd megtenni a távot, szemben a mostani lehetőséggel, amelyben bőséggel akadnak forgalmas utak is.
– Ennek talán legfontosabb eleme az Alsópáhok és Sármellék közötti rész, hiszen utána a Zala völgyéig már kiépült a kerékpárút, s ha Zalavár környékén még kisebb szakaszok elkészülnek, akkor hiánytalan lesz a két fontos zalai turisztikai térség közötti kerékpáros-összeköttetés – vázolta a képviselő.
A politikus leszögezte, érzékelhetően nő az aktív turizmus iránti érdeklődés a megyében, ezt bizonyította az idei fő- és utószezon is. Szerinte ugyan a gyógyfürdőhelyeken, így Hévízen a külföldiek hiánya miatti gazdasági kiesést ez a szegmens nem tudja pótolni, de fontos szerepe van, s még inkább lesz a gazdaság fejlődésében, és azok a térségek előnybe kerülnek, amelyek ki tudják elégíteni az ilyen irányú igényeket is.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Nagyléptékű kerékpárosbarát fejlesztés valósul meg Zala megyében
Csaknem 12 kilométer hosszú kerékpárútvonalat építenek, mintegy 650 millió forint európai uniós pályázati támogatással Zala megyében – tájékoztatta szerdán a megyei önkormányzat az MTI-t. A Kerékpárral a romantikus Zalában című projekt elősegíti a térség turisztikai vonzerejének növelését. A programban részt vevő falvak – Egeraracsa, Esztergályhorváti, Zalaszabar és Zalaszentmárton – biciklivel is könnyebben elérhető lesz, a térségbe látogató, kerékpáros turisták így jobban megismerhetik a zalai vidék kulturális, épített és természeti értékeit.
Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.














