Szavazásra bocsátotta múlt héten a miskolci önkormányzat, hogy a járványhelyzet okozta különleges helyzetben legyen-e Miskolcon adventi villamos. Már eddig is annyi lemondással járt az idei év, hogy szeretnék, ha valami mégis megmaradna az ünnepből, ha csak csekély módon is, de lenne, ami emlékeztetné a miskolciakat az ünnepre való várakozásra – írta Veres Pál polgármester a közösségi oldalán.
Közlekedik majd idén is adventi villamos Miskolcon
A miskolciak úgy döntöttek, a járvány ellenére is közlekedjen Miskolcon a „világhíres” villamos.

Az egyre romló járványügyi adatok és a múlt héten bevezetett intézkedések miatt felmerült kérdésre a miskolciak véleményét interneten keresztül kérték ki, a szavazás november 16-án zárult – olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírportál cikkében.
Jégpalota majd mézeskalács
Az alig öt nap alatt 14 ezer szavazat érkezett, tudtuk meg. A szavazók több mint háromnegyede válaszolt úgy, hogy szeretne különleges villamost a síneken látni, a tavalyi adventi jármű mézeskalács-házikó „ruhát öltött” és olyannyira sikeres volt, hogy az adventi villamosok európai versenyén immár második alkalommal első díjat nyert. (Az előző év első díjasa 2018-ban egy kívülről, kézzel festett jégpalota volt – a szerk.)

Fotó: ÉSZAK-MAGYARORSZÁG
Amennyiben a jövőben megszülető vírusvédelmi intézkedések is engedik, az ünnepi díszben tündöklő villamos november 29-én, vasárnap már a lakosok szolgálatába áll.
A villamos a tervek szerint január 6-ig, tehát vízkeresztig közlekedik majd, természetesen szigorú járványügyi szabályok mellett, melyek betartását tájékoztatásuk szerint az MVK Zrt. munkatársai ellenőrzik.
A cikk teljes tartalma IDE kattintva érhető el.














