Idén ünnepli alapításának 120. évfordulóját az ország legnagyobb civil szervezete, a Magyar Autóklub – írja a Zala megyei hírportál.
Már 120 éve áll az autósok szolgálatában a Magyar Autóklub
Idén ünnepli alapításának 120. évfordulóját az ország legnagyobb civil szervezete.

Az előd 1900. november 30-án jött létre Budapesten, a Royal Szállodában, 45 tag részvételével, akkor Magyar Automobil Klub néven.
Elnöke gróf Szapáry Pál, a választmány tagjai pedig többek között Bánki Donát, Csonka János és Törley József lettek. Jelentősebb elnökei között volt 1906-tól gróf Andrássy Sándor országgyűlési képviselő, nagybirtokos. A klub 1911-ben felvehette a Királyi Magyar Automobil Club (KMAC) nevet. Később elhagyta a királyi jelzőt. 1960-ban a Magyar Tudományos Akadémia javaslatára felvette a Magyar Autóklub nevet.

Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
Az évforduló kapcsán Kiss Ambrus, a Magyar Autóklub nyugat-dunántúli régiójának elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az Autóklub a Látni és látszani programban 2012 óta minden ősszel – idén december 6-ig – ingyen bevizsgálja a szervizpontra behozott autók világítóberendezéseit. Ezt a nyugat-dunántúli régióban 10, Zalában 3 vizsgaponton végzik el. Emellett Zalaegerszegen október 20-a óta a rendőr-főkapitányság által szervezett akcióban december 6-ig közösen vesznek részt a járművek ellenőrzésében.
A járműveket az autóklub szakemberei helyben megvizsgálják, és ha szükséges, a szerviz- és vizsgapontokra irányítják.
A Magyar Autóklub tevékenységének fontos eleme a közlekedésbiztonság szolgálata, teszi ezt kedvezményes műszaki javításaival, a meghibásodott járművek mentésével, képzéssel, felvilágosítással, teszteléssel.
A cél a balesetmentes közlekedés elősegítése.
Magyarországon a közlekedési balesetek száma ez év első felében 19,8 százalékkal, míg 9 hónap alatt 15,3 százalékkal csökkent. Zala megyében az első fél évben 14,3 százalékkal, a nyugat-dunántúli régióban háromnegyed év alatt 14,4 százalékkal csökkent a balesetek száma.
A közlekedési balesetben elhunytak száma szeptember végéig az országban 288 fő volt – 22,4 százalékkal csökkent.
A régióban 39 fő volt – 23,6 százalékkal csökkent. Ez szép teljesítmény, de ebben szerepe van annak is, hogy az első fél évben a koronavírus miatt mérséklődött a forgalom a közutakon. A balesetben elhunytak aránya – 100 ezer lakosra számítva – országosan 3,24, a nyugat-dunántúli régióban 4,16 fő, ami a 2. legrosszabb mutató. A legkevésbé kedvezőtlen a közép-magyarországi régió, ahol 2,12 ez a mutató.
Ez arra is utal, hogy ahol fejlettebb a tömegközlekedés, ott kevesebb a baleset.
A cikk teljes tartalma IDE kattintva érhető el.














