Így gondolkodik az idei szilveszteri ünneplésről az ifjúság

Talán az elmúlt évtizedekben soha nem búcsúztunk akkora örömmel egy évtől, mint ahogy azt idén tettük volna.

null

Az érvényben lévő korlátozások és intézkedések miatt elég csekély azon lehetőségek tárháza, ami a szilveszteri bulizásra vonatkozik. Mint ahogy azt lassan mindannyian realizáljuk, leginkább a nullához közelítenek az alternatívák.

Mindez talán a tinédzsereket és a fiatal felnőtteket érinti leginkább, éppen ezért kérdezte meg a Fejér megyei hírportál tőlük, mit terveznek szilveszteri programként. Különböző válaszokat kaptak, de leginkább két csoportra oszthatjuk őket.

Sokan a felelősségtudat jegyében ebben az évben úgy döntöttek, az év utolsó estéjén is otthon maradnak, nem terveznek semmilyen különleges eseményt ekkorra, nem találkoznak senkivel. Közülük sokan hozzátették még azt is, hogy a közösségi média felületeit és a videóhívások lehetőségeit veszik majd igénybe csak úgy, mint ahogy az év nagy részében ezen platformokra kényszerültek.

Talán az elmúlt évtizedekben soha nem búcsúztunk ekkora örömmel egy évtől
Fotó: Fehér Gábor/Mediaworks

A válaszadók másik csoportja ebben a mondatban találta meg a lehetőséget egy szilveszteri összejövetelre. Kérdésükre elmondták, értelmezésükben ez azt jelenti, hogy a kijárási tilalmat figyelembe véve este nyolc óra után is együtt lehetnek valamelyikük otthonában. Ezért vannak, akik szűk baráti körben, kevesebb mint 10 fő részvételével tervezik eltölteni az idei szilvesztert. Mivel az éjféli koccintást követően már nem lehet hazamenni, így klasszikus, társasjátékokkal kiegészített pizsamabulik válthatják fel az eddig zenétől és trombitáktól hangos szilvesztert. Bálint, aki a barátaival tölti majd az ünnepet, kifejtette, miért döntöttek így: – Néhány barátunkkal szinte minden hétvégén együtt töltünk egy kis időt. Természetesen ilyenkor is betartjuk a kijárási tilalom szabályait. Ugyanakkor szeretnénk meghagyni valamennyit a szilveszter vará­zsából, és nem akarjuk, hogy ezt este nyolc óra előtt kelljen megtennünk. Ezért döntöttünk úgy, hogy egyikünknél összegyűlünk, és ott is alszunk.

A megkérdezett fiatalok viszont abban egyetértettek, hogy már mindannyian várják azt az időt, amikor újra a szórakozási lehetőségek sokasága közül válogathatnak és nem csak alternatívákat keresve kapcsolódhatnak ki.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.