A közelmúltban a Magyar Élelmiszerbank Egyesület karácsonyi adománygyűjtésében vettünk részt, amely a Covid-19, rászorulókat érintő hatásainak enyhítésére, országszerte három napon keresztül 2020. november 27-én, 28-án és 29 -én zajlott. Nagyon hálásak vagyunk az együttműködés lehetőségéért, és az akció során gyűjtött adományokért. Jelenleg az országos karitász templomi gyűjtése folyik, ennek keretében nagy szeretettel várjuk a tartósélelmiszer-adományokat a dunaújvárosi és környékbeli rászorulók számára. De a gyerekeknek szintén az országos szervezet akciójaként az Angyalbatyu nevű kampányban – amely a cipősdobozos jótékonysági megmozdulás karitász megfelelője – gyűjtünk. Kis csomagokat várunk, és nagyrészt az országban élő gyerekek fogják kapni, de tavaly a Kárpátalján élő gyerekek is örülhettek az angyalbatyuknak.