Válságos állapotú kisbaba életét mentette meg a gyöngyösi tisztjelölt

A fiatal hallgató lélekjelenlétén és gyorsaságán múlott, hogy időben eljutottak a kórházba.

null

Nem mindennapi történetet osztott meg a Megszépül Gyöngyös közösségi oldalán egy gyöngyösi fiatalember hőstettéről. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának VI. kerületi Rendőrkapitányságra vezényelt, Kristóf Attila r. tisztjelölt hallgatója az egyik, novemberi szolgálatából délután a kapitányságra visszaérkezve váratlan feladatot kapott. Lélekjelenlétén egy ötnapos csecsemő élete múlott – írja az intézmény.

Mint arról beszámolnak:

a kapitányságra egy kétségbeesett édesanya rohant be segítséget kérni. Ötnapos újszülöttjét nem tudta ebéd utáni álmából felébreszteni.

A nő a Heim Pál Gyermekkórházba indult alig lélegző gyermekével, de mint mondta: mire ő, ebben a délutáni csúcsban odaérne már lehet, hogy késő lenne.

Kristóf Attila tisztjelölt szolgálatirányító parancsnoka utasítására gyorsan besegítette a sokkos állapotban lévő édesanyát a szolgálati autóba, mellé tette mózeskosarában a gyermekét, majd szirénázva elszáguldottak a kórház felé.

A megkülönböztető jelzéssel szerencsére időben odaértek. Attila a picivel a kezében berohant a még mindig sokkos állapotban lévő édesanyával a nyomában a sürgősségi osztályra, ahol már várták őket. A besárgult gyermeket azonnal a vizsgálóba vitték. Az újszülött állapotát a gyorsaságnak köszönhetően még időben sikerült stabilizálni.

Kristóf Attila rendőrtisztjelöltet szolgálatparancsnoka felhívta, megköszönve példás helytállását
Fotó: Bodó Pál / NKE

Kristóf Attilát a sikeres életmentő száguldást követően nem sokkal szolgálatparancsnoka felhívta, megköszönve példás helytállását, amiért egyúttal tolmácsolta a helyi kapitányság rendészeti osztályvezetője, valamint kapitánya gratulációját is.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Sohasem fogjuk magukra hagyni az egyenruhásainkat

Magyarországon sosem fogják magukra hagyni az egyenruhásokat – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának tisztavatóján.

A kormányfő a budai Várban, a Kapisztrán téren tartott ünnepségen – ahol 102 hallgató tett tiszti esküt a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt – azt mondta, az egyenruhásokra váró jövő nem ígérkezik egyszerűnek, meglepő és felkavaró dolgok történnek ugyanis: jómódú országok egészségügyi rendszerei omlottak össze néhány nap alatt, gazdag országok indultak el a pénzügyi összeomlás irányába, példátlan erőszakhullám perzsel végig nagyvárosokon.

A fegyveres szervezeteket megalázzák az utcán és a politikában is, a közrend őreit rasszistának minősítik, az egyenruhások iránti közmegbecsülést köztéri szobrokkal együtt döntik le, az állam és a törvény kivonul az utcáról – fogalmazott Orbán Viktor.

Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.