Akár online formában is megtartják a borversenyt Letenyén

Csak szűk körben tarthatta meg a hagyományos Vince-napi pincejárást a helyi szőlő- és gyümölcstermesztők egyesülete Letenyén.

null

Az eseményre a civil szervezet által működtetett boronapincénél került sor Letenyén, ahol ­Somogyi András, az egyesület elnöke elmondta: az általuk 2004 óta ünnepelt jeles napon idén nem gyűlhettek össze a szokott széles körben.

A pincebejárást még megtartották Letenyén
Fotó: ZAOL.HU – Mediaworks

Csak az egyesület és a Letenyei Borbarát Hölgyek Társasága néhány tagja vett részt az eseményen, no meg Aigner Géza plébános, aki megáldotta a szőlővesszőket. Az elnök elmondta még: ha lehetséges, márciusban hagyományos formában rendezik meg évi borversenyüket, legrosszabb esetben online módon kerül sor a letenyei nedűk seregszemléjére – a borokat viszik el a zsűri szakértő tagjaihoz. Megtudtuk még: az egyesület a Magyar Falu Program pályázatán közel 1,9 millió forintot nyert a szőlészettel és borászattal kapcsolatos eszközök vásárlására.

Az eredeti cikket IDE KATTINTVA olvashatják.

Badacsonyi bor is nyert a borszakírók Magyar Bor Nagydíján

Fehérbor kategóriában a badacsonyi Villa Sandahl 2017-es Rabbit Periscope Rajnai Rizlingje nyerte el a Magyar Borszakírók Köre által odaítélt Magyar Bor Nagydíjat.

Több Balatoni borvidék is képviseltette magát a versenyen

A 2020-as Super 12 listákon ezúttal összesen 13 borvidék képviselteti magát:

a legtöbb borral (4-4) Villány és Szekszárd, valamint Tokaj (3), Badacsony, Eger és a Mátra (2-2), míg Somló, Neszmély, Balatonfüred-Csopak, a Dél-Balaton, a Balaton-felvidék, az Aradi-Hegyaljai Borvidék és Pannonhalma egy-egy borral szerepel a listán.

A borok között 18 fajtabor és 6 házasítás. A szőlőfajták, amelyeket a fajtaborok készítéséhez a legtöbbször használtak: a furmint és az olaszrizling (4-4), a cabernet franc (3) és a rajnai rizling (2). A vörös házasítások esetében mindegyikben van cabernet franc és merlot, amelyek mellett még további 6 világfajta és 2 Magyarországon hosszú ideje művelt fajta (kékfrankos, kadarka) alkotja azokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.