Ismét jó évet zárt a nyíracsádi savanyító

Az üvegbe, hordóba zárt, fagyasztóban telelő zöldség- és gyümölcsfélék biztosan nem tartanak ki az újig.

null

A nyírségi településen élők körében is egyre népszerűbbek az évek óta működő savanyító üzem termékei. Az ott dolgozó asszonyoknak kora tavasztól szinte az év végéig munkát ad a Start munkaprogramban szabadföldön, fóliában megtermelt zöldség- és gyümölcsfélék feldolgozása. A téli hónapokban elsősorban értékesítéssel foglalkoznak, továbbá tisztítják, fertőtlenítik az üzem területét és a gépeket.

A nyírségi településen élők körében is egyre népszerűbbek az évek óta működő savanyító üzem termékei
Fotó: Kedves Zihali Enikő/haon.hu

A cékla és a szeder volt a sztár

– Nagy segítség számunkra a fagyasztó kamra, ahol azt a nyersanyagot is tudjuk tárolni, amit a nyáron a bőséges termés miatt nem tudtunk feldolgozni. Ez elsősorban a gyümölcsfélékre és a szederre vonatkozik. Helyet kaptak a fagyasztóban még az óvodának szánt tökfélék és a konyhakész állapotban lefagyasztott leves- és főzelék zöldségek – összegezte Verdes Anikó, a savanyító üzem munkatársa, aki a savanyú káposztának már csak töredékét, és az üres hordókat tudta megmutatni, pedig közel öt mázsa káposztát, több mázsányi különböző savanyúságot dolgoztak fel, de egészen biztos, hogy így sem tart ki az újig. A raktárban is már csak néhány üveg várja a vásárlóját. Anikó azt is elmondta, hogy a szezon sztárja a cékla, valamint a szederdzsem volt, amiből szintén több mázsát dolgoztak fel, mégis nagyon hamar sikerült értékesíteni szinte valamennyit.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!

Turisztikai helyszínné fejlesztik a szarvasi fürdőt

Új medencék építésével és a meglévők fejlesztésével teszik kiemelt turisztikai helyszínné a Szarvasi Szent Klára Gyógyfürdőt – ismertették a település és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közös sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Ismét egy fontos bejelentést tehetünk, hiszen egy újabb Körös-parti település fürdőfejlesztéséről adunk hírt – kezdte köszöntőjét Dankó Béla országgyűlési képviselő. Megújul ugyanis a Szarvasi Szent Klára Gyógyfürdő, amely másfél milliárd forintból válhat turisztikai helyszínné. Elmondta, ennek előkészítésére már 125 millió forintot megkapott a település a kormánytól. Megtudtuk, a beruházás tervezési szakaszban van és másfél milliárd forintból valósul meg.

Tovább...

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.