Keze alatt érték lesz a mások számára hulladék anyagokból

Nehéz fordulatok után maradt Aux László, egy nagykarácsonyi nyugdíjas kortalanul, derűsen alkotó ember a mai napig, akinek keze alatt érték lesz a mások számára hulladék anyagokból.

– Mi kell a boldogsághoz?

– Negyvenegy évig dolgoztam az acélműben, ahol sokféle feladatot láttam el, és mindet nagy örömmel végeztem. Tizenhét évvel ezelőtt egy szívműtét tett pontot az életemnek arra a szakaszára. Azóta túl vagyok négy infarktuson is. Mellette sajnos elvesztettem a feleségemet is, és ahogy olyan sok másnak, a svájci hitel nekem is nagy gondot okozott. A sok bajban a családomra mindig számíthattam, ma is egy fedél alatt, de külön háztartásban élek az egyik lányomékkal. Boldog vagyok miatta, és a kedvem szerinti dolgokkal foglalkozhatok.

– A pesti fiúból falusi ember lett?

– Budapesten születtem, majd kétéves koromtól Dunaújvárosban éltem. Szerencsére többször is voltam balatoni táborozásokon, de legjobban a falusi nyaralásokat szerettem. Mindig odahúzott a szívem. Negyvenöt éve költöztem ki, akkor még úgy viccelődtek velem, hogy itt még a padlásra is lehet krumplit vetni… Gyorsan idenőttem, ez az én világom.

Sokféle szép dolgot, például parasztházat (képünkön), de kastélyt is készített gyufaszálból
Fotó: Balogh Tamás / Dunaújvárosi Hírlap

– Egy falusi ház körül mindig van tenni való?

– Most éppen fát hasogatok és fűrészelek, amit a kis kandallómban fogok elfűteni. Szociális tűzifaként kaptam, ezzel is szívesen dolgozok. Én még soha sem unatkoztam. Hétvégenként főzni is szoktam magamnak, más napokon a közétkeztetésből részesülök. Szép helyen lakunk, szeretem a természetet és az állatokat is. Vannak itt tyúkok is, a kutyákat és macskákat is kedvelem.

Aux László lakrésze egy legalább négy helyiségből álló műhelyt rejt. A készítményei és az egyszerűen fölbecsülhetetlen mennyiségű alapanyag gyűjteménye (amik mások számára értelmezhetetlen és értéktelennek tűnő holmik), és éppen az újra gondolás időszakában lévő alkotások között telik az élete. Talán mindenről pontosan tudja, hogy hol található és mi lesz belőle, de evvel a csudálatos képességével nyilván egyedül van a világon.

– Gyerekkorom óta barkácsolok, sok örömöm volt és van benne. Az alkotó tevékenység meghozza az életkedvemet, frissen tartja a fejemet és folyamatosan mozgatja a fantáziámat. Amit egyszer meglátok és tetszik, azt mintha lefényképeztem volna magamnak, talán soha nem felejtem el. Amihez kedvet érzek, megpróbálom kicsiben is elkészíteni. Számomra nem a tökéletes hasonlóság a fontos, hanem a hangulat bemutatása. Sokféle dísztárgyat készítettem, mindent a kedvem szerint. Mivel nem vagyok egy tehetős ember, ezért olyan nyersanyagokat használtam fel, amiket mások már nem tudtak, vagy akartak, talán hulladéknak is tartották azokat. A kezem alatt újjászületnek. Kedvesek számomra, és azt is elismerem, hogy büszke vagyok rájuk.

Aux László egy derűsen alkotó nyugdíjas mind a mai napig
Fotó: Balogh Tamás / Dunaújvárosi Hírlap

– Az előszobában egy nem mindennapi falburkolatot láthat az oda látogató. De honnan a sok gyufaszál?

– Egyszer csak rájöttem, hogy milyen sokféle szép dolgot lehet a gyufaszálakból készíteni. Onnét új célokat tűztem ki magam elé. Sorra születtek belőlük az ékszerdobozok, a kis parasztházak és a kastélyok makettjei. Utána jött a tervem: mi lenne, ha ebből készíteném a fal borítását? Nagyon komoly segítséget kaptam hozzá. A Szegedi Gyufagyár igazgatóját azzal a kéréssel kerestem meg, hogy segítsék megvalósítani az álmomat. Hálás vagyok, mert megtették, és egy örök emlék lett belőle. Személyesen is találkoztam vele, és az alkalomra egy különleges, általam készült vázát vittem neki, aki azt meglátva művész úrnak szólított. Udvariasan csak annyit mondtam neki, hogy nem vagyok az, csak egy egyszerű munkásember. Ma is annak tartom magamat. Megkaptam a hozzávalót (természetesen a vegyszeres bevonat nélkül) és nekiálltam. Ez a borítás hetvenöt karton lapra lett felragasztva és utána erősítettem azokat a falra. Két és fél évig dolgoztam rajta, ez lett az én gyufaszál lambériám, amihez szerintem több mint másfélmillió szál kellett! Hálás vagyok a támogatásukért.

A teljes cikket ITT érheti el.