Megújult a Körös–Maros Nemzeti Park

A nemzeti park felújított kilátókkal és tanösvényekkel várja a látogatókat télen is.

null

Elmondták, a Vésztő és Szeghalom közötti út közelében, a Körös–Maros Nemzeti Park tornyából szép kilátás nyílik a Mágor-pusztára. A terület jelentőségét a Kis-Sárrét hajdani vízi világának maradványa, majd a folyószabályozást követő, másodlagosan kialakult szikes puszta növény- és állatvilága adja – tájékoztatott a nemzeti park.

Páratlan természeti értékeinkre nyílik kilátás a megfigyelőtornyokból (Fotó: Facebook)

A pusztai tanösvény alig több mint fél kilométeres útvonalán az érdeklődők megismerhetik a védett terület természeti és kultúrtörténeti értékeit. Útvonala egyaránt vezet vizes és pusztai élőhelyek mellett, a Holt-Sebes-Körös mentén haladva pedig számos vízi és vízhez kötődő fajt figyelhetünk meg. Ilyen például a vízfelszínt néhol teljesen befedő apró békalencse vagy a rucaöröm. A holtágon előfordulnak még a fokozottan védett vidrák, valamint récék és gémfélék is.

A lap az igazgatóságtól megtudta,

a kardoskúti Fehér-tó részterület a Körös–Maros Nemzeti Park egyik legértékesebb élőhelye. A természetes úton kialakult szikes tó nemzetközi jelentőségű pihenő- és táplálkozóhelye a vonulások idején itt megszálló több tízezer különböző madárnak.

A Fehér-tó és környezete ezért is fokozottan védett terület.

Az itt található természeti értékek felfedezését a Kardoskút és Hódmezővásárhely közötti út mellett felállított megfigyelőtornyok segítik. Ezekből lehetőség nyílik a terület páratlan természeti értékeinek és madárvilágának megfigyelésére az élővilág zavarása nélkül.

Az eredeti cikket ide kattintva találja.

Korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy díszkivilágítással, adventi ablakokkal, tartalmas programokkal teremtettek ünnepi hangulatot a faluház dolgozói Zánkán: Csodálatos ünnepi díszben ragyog a faluház.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.