A koronavírus-járvány miatt a 2019-es bevételének csak 49 százalékát realizálhatta tavaly az 50 éves Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark. Kertész Péter ügyvezető igazgató elmondta, a megyei önkormányzat a bejáratnál Attila, a hun vezér 5 méteres szobrát állítja majd fel.
Ötméteres szobrot kap Attila vezér az Ópusztaszeri Emlékparkban
A 2020-ban elmaradt rendezvényeket az emlékparkban a tervek szerint idén látogathatjuk majd.

– Nagy reményekkel vágtunk neki 2020-nak, különösen azért, mert tavaly volt 50 éves az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark.
De ember tervez, Covid végez: a járvány keresztülhúzta a számításainkat, jubileumi rendezvényeink jelentős része elmaradt, idén tartjuk meg őket – kezdte Kertész Péter ügyvezető igazgató, hozzátéve: konferenciákat, kiállításokat és kiadványokat is terveztek megvalósítani az 50 éves évfordulóra.
Bevételkiesés
Az emlékpark a koronavírus miatt március 17-én kényszerült bezárni. Később, a fertőzésveszély nyári enyhültével is csak részlegesen tarthatott nyitva, ami azt jelentette: a 2019-es bevételnek, becslések szerint, csupán 49 százaléka teljesült, az ünnepi események mellett elmaradtak az osztálykirándulások, a húsvéti és a pünkösdi rendezvények.
– Azért vannak jó hírek is: az ideiglenes szerződéssel dolgozók kivételével megtartottuk a munkahelyeket, az intézményen belül nem terjedt a vírus, és nem váltunk gócponttá.
Fejlesztések
A még mindig jelen lévő Covid–19 dacára fejleszteni is tudtak: a sorban állást kikerülve webshopban online is vásárolhatunk belépőt, és családi erdőjátszóteret létesítettek.
– Építettünk biciklitárolót csomagmegőrzővel, a pénztár melletti új tourinformiroda kialakítása márciusra fejeződik be, a régi helyén mindennel felszerelt baba-mama rekreációs szoba lesz – sorolta Kertész Péter. Megemlítette még: büszke arra, hogy nemzetközi turisztikai konferenciát tartottak a Kárpát-medencei Turizmus Egyesülettel közösen.
A 2020-ban elmaradt rendezvényeket – a Feszty Árpád-életmű tárlata és az alapító Trogmayer Ottó emlékkonferenciája – az elképzelések szerint idén látogathatjuk, illetve vehetjük kézbe a tervezett jubileumi kiadványokat.

Fotó: Török János/delmagyar.hu
– Csatlakozunk tárlatokkal a vadászati világkiállításhoz, és Anonymus gesztája nyomán felelevenítjük a hun–magyar rokonság legendáját. Attila koporsóira utalva Vas, ezüst, arany címmel hun régészeti kiállítás nyílik, ehhez 8 múzeum ad anyagot. A megyei önkormányzat pedig a bejárattól nem messze felálltja a vezér, Attila 5 méteres szobrát – árulta el.
A teljes, eredeti cikk IDE kattintva érhető el.














