A Gödrei Polgárőr Egyesület az önkormányzattól kapta meg a korszerűsítésre szoruló ingatlant, amit most a támogatásból tudnak megvalósítani. A munkálatok még nem kezdődtek el, de hamarosan belevághatnak a felújításba. Ahogy Góth Zsolttól, az egyesület elnökétől megtudtuk, a tető rossz állapotban van, azt mindenképpen kicserélik, emellett teljes belső átalakítást végeznek majd. A burkolatjavítás és a festés mellett például a mellékhelyiségeket is felújítják.
Sikeres pályázat: Korszerű irodájuk lesz a gödrei polgárőröknek
A települési polgárőrség az önkormányzattól kapta meg a korszerűsítésre szoruló ingatlant, amit most a támogatásból tudnak megvalósítani.

Az új irodának köszönhetően sokkal hatékonyabban tudnak majd dolgozni, hiszen lesz egy hely, ahol tárolni tudják eszközeiket, és ahol télen megmelegedhetnek a szolgálatot teljesítő polgárőrök.
Természetesen a munka addig sem áll meg, és a település közbiztonságának javítása mellett továbbra is támogatják az idős lakókat. Az elnök elmondta, hogy bármiben segítenek nekik, amire szükségük van.

Fotó: bama.hu – mediaworks
Ha kell, bevásárolnak vagy kiszállítják a gyógyszereket, a hidegben pedig segítenek behordani a tűzifát, járőrszolgálat közben is folyamatosan látogatják őket, de telefonon is tartják a kapcsolatot.
A gödrei polgárőrségről szóló eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
Állatokhoz érzékenyítették a fiatal polgárőröket
Növekszik az ifjú polgárőrök feladatköre Nógrád megyében. Az állatokhoz történő érzékenyítés azt a célt szolgálja, hogy majd négylábú barátaikkal közösen láthassanak el szolgálatokat a fiatalok – írta korábban a nool.hu. Vass Miklós, a Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke elmondta, örömteli módon egyre több tizenéves diák érez magában késztetést, hogy a polgárőrség állományához csatlakozva részt vegyen a bűnmegelőzési és közbiztonsági munkában, nem kevés szabadidőt áldozva rá. Természetesen a képzésükre nagy hangsúlyt fektetnek, ami jelenleg főként Balassagyarmaton összpontosul, de már a megye más részein is komolyabb figyelmet szentelnek erre a helyi egyesületek, illetve az oktatási intézmények.













