Wellnessben tobzódtak az őslények a Mecsekben

Szenzációs tudományos felfedezést tett a PTE TTK földrajzos kutatócsoportja a Kelet-Mecsekben.

null

A világ egyik legrangosabb amerikai őslénytani lapja hozta le a Zengővárkonytól 3 kilométerre északkeletre talált rendkívüli felfedezést. Hogy miről van szó? Nos a kutató csapatot vezető dr. Bujtor László földrajztudós geológus erről így számolt be a bama.hu-nak:

– Több mint harminc éve vizsgálom itt egy volt vasércbánya területén a kréta korszakból származó őslénytani leleteket. Az úgynevezett Dezső Rezső-völgy felszínén több száz maradványt találtunk és a hasonló leleteknél lényegesen nagyobb példányokba botlottam. Kiderült, hogy 130 millió éve igen különleges volt itt a környezet, mondhatni az akkori élővilág wellness fürdőjére leltünk. A 120 méter mély tengervizet forró gázok és tápanyagban gazdag oldatok fűtöttek fel 22 Celsius-fokra a laza aljzati üledéken keresztül. De az sem szokványos, hogy egyetlen lelőhelyről hét állattörzshöz tartozó negyven faj kerüljön elő! Hidrotermális hasadékokból legalább ezer jelenkori lelőhelyet feltételez a tudomány, de sekély tengerben kontinentális kérgen kialakuló, a mecsekihez hasonló hidrotermális ökoszisztémát mindeddig csak két helyen találtak, az Antarktisz északi partjainál és Olaszország nyugati felségvizein, a Tirrén-tengerben. Ennek az új környezetnek – amit önálló kategóriaként azonosítottak az angolok –, az első fosszilis képviselőjét mi találtuk meg itt, a Mecsekben.

Szenzációs tudományos felfedezést tett a PTE TTK földrajzos kutatócsoportja dr. Bujtor László vezetésével a Kelet-Mecsekben
Fotó: MTI/Sóki Tamás

Dr. Bujtor László egy kutatótársával ezen a területen kutakodva három új fajt is talált és írt le. Márpedig egy ilyen faj felfedezése is meglehetősen ritka az őslénykutatók életében. Egyik sem kapott végül bujtoricus nevet, tudtuk meg, mert nem ez a módja az ilyen leletek megjelölésének. Az egyik a terület tulajdonosa után (Vogl Ferenc) Dictyothyropsis vogli lett, a másik a19. század híres magyar geológusa után (Hofmann Károly a krétai üledékeket elsőként fedezte fel a Mecsekben) a Zittelina hofmanni nevet kapta, a harmadikat pedig a hely után Smirnovina ferrariá-nak neveztük el. A ferrariáról egyébként nem árt tudni, hogy nem a sportkocsiról, hanem az itteni rövid életű vasércbányáról van szó.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!

Ilyen rendszerről álmodik minden hazai település

Az új beruházás tizennégy közvilágítási oszlopon huszonhét kamerát és tíz wifipontot foglal magába. Amint elhangzott: a teszt­üzem befejezése és hivatalos engedélyezések után ezeket a biztonsági berendezéseket a rendőrség fogja üzemeltetni, az adatkezelési feladatokat a körzeti megbízott látja majd el.

Tovább...

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.