Egyedülálló képzés indul a zalaegerszegi képzési központban

Az országban elsőként a PTE ETK-n, a zalaegerszegi képzési központban tanulhatnak a hallgatók ezen a szakirányon.

null

Az országban elsőként a PTE ETK-n, a zalaegerszegi képzési központban tanulhatnak a leendő egyetemi hallgatók az ergoterápia BSc szakirányon. A kurzus ősszel indul, akár 50 fővel is a jelentkezők függvényében.

Az ergoterápia szakirányt a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara sajtótájékoztató keretében mutatta be tegnap.

A veleszületett sérülések, betegségek vagy balesetek következtében fennálló egészségromlást, a tehetetlenséget enyhítő rehabilitációs folyamatban van jelentősége az ergoterápiának, amelyet elsősorban oktatási, szociális intézményekben, kórházakban, speciális intézetekben alkalmaznak.

A stúdium hazai tantervi fejlesztése is Zalaegerszeghez kötődik, hiszen dr. Császár Gabriella, a zalaegerszegi képzési központ igazgatója alkotta meg s végezte el az akkreditáláshoz szükséges munkálatokat – hangzott el.

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar vezetésének célja, hogy képzési portfóliójának összeállítása során olyan új képzéseket indítson, amelyek illeszkednek az adott képzési központok szakmai profiljához, valamint olyan egészségtudományi hivatások gyakorlására készítsék fel a hallgatókat, amelyek az egészségügyi ágazat szempontjából esszenciálisak, és a munkaerőpiacon jelentős érdeklődés mutatkozik irántuk, hangsúlyozta a sajtótájékoztatón dr. Ács Pongrác, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar dékánja, hozzátéve, a zalaegerszegi központ alapját a 30 éve indult gyógytornászképzés adja, a színvonalát pedig jelzi a mesterképzés jelenléte.

Dr. Császár Gabriella, a képzési központ igazgatója és Németh-Gyenese Vivien szakoktató mutatja a képzés során is használatos speciális eszközöket
Fotó: Pezzetta Umberto/zaol.hu

A tájékoztatón Vigh László országgyűlési képviselő az egészségügyről mint a legtöbbeket érintő, legfontosabb ágazatról szólt, s üdvözölte az országos elsőséget az életminőséget javító szakirány indításában. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere a város és az itt működő felsőoktatási intézmények élő kapcsolatát helyezte az érdeklődés középpontjába, kitérve arra is, hogy az oktatás magas minőségében érdekelt Zalaegerszeg is.

Dr. med. habil Gasztonyi Beáta PhD, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház főigazgatója az egyetemi képzési központ és a megyei kórház együttműködését emelte ki, de arra is emlékeztetett, hogy a kórház 47 éve oktatókórháza a pécsi egyetemnek, az új szakirány gyakorlati helyeként számítanak az itt végzettekre. Jelenleg egy munkatársuk van, aki ezt a rehabilitálós munkát végzi a gyermekosztályon és a neurológián.

A teljes, eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.