Fakivágás, vadászat korlátozhatja a túrázók útját a Mecsekben

Maszk nélkül, a szabadban, a szabadság érzetével, s így erősen felértékelődnek az erdei utak.

null

Maszk nélkül, a szabadban, a szabadság érzetével, s így erősen felértékelődnek az erdei utak, de nem mindegy, hogy mikor és hogyan közlekedünk a Mecsekben – írja a Baranya megyei hírportál, a bama.hu.

Főleg esős, sáros időben sokan választják a kemény burkolatú erdészeti utakat, ezért nem árt tisztában lenni a használatuk szabályaival. A portál megkérdezte a Mecsekerdő Zrt.-t, magánszemélyként milyen utakon közlekedhetünk az erdőben, és mire kell figyelnünk. Megtudták, hogy a baranyai erdőgazdaság által kezelt területen 508 kilométer jelzett túraútvonal, 200 kilométer kerékpározható erdei útvonal áll rendelkezésre. A 170 kilométer aszfaltozott vagy egyéb burkolt erdészeti úthálózat alapvetően az erdők fenntartását segíti, ám figyelembe veszik a társadalmi igényeket is, így a természetjárók számára az utak ugyancsak elérhetők. Ezeket a feltáró utakat viszont nem személygépkocsi-forgalomra tervezték, s egyes szakaszokat sorompó is határol, melyek az erdőke­zelők munkáját szolgálják.

Nem mindegy, hogy mikor és hogyan közlekedünk a Mecsekben
Fotó: bama.hu

Ezért, ha ide civilként behajtunk, akadályozhatjuk az erdei munkát, adott esetben a mentési tevékenységet is. Így még a sorompók előtt is csak akkor parkoljunk le, ha erre kialakított lehetőséget találunk, mint például Pusztabányánál, a Máré-vár közelében vagy a Sás-völgyben. Tudni kell azt is, hogy a tél ezen időszaka a fakitermelés és a vadászat szezonja, ezért előfordulhatnak átmeneti erdőjárási korlátozások. Ezekről a Mecsekerdő weboldala mellett a Baranya Megyei Természetbarát Szövetségnek, valamint a Magyar Természetjárók Szövetségének a honlapján lehet tájékozódni.

Az eredeti cikket IDE kattintva olvashatják!

Kormányzati támogatással fejlődik Szentes és térségének úthálózata

Közútfejlesztés, autópálya-csomópont építés, útfelújítás és hídépítés is szerepel Szentes és térségének fejlesztési programjában. A beruházások többsége a következő évben kezdődhet meg, de egyes útfelújítások már jövő év tavaszára elkészülnek – olvasható a Délmagyar hírportál cikkében.

– A kormány döntése alapján elkezdődhet a szentesi Kurca-híd és a kapcsolódó létesítmények megépítésének előkészítése, valamint a közeljövőben megkezdődhet a 451. számú főút Kiskunfélegyháza és Szentes közötti szakasza fejlesztésének előkészítése, az M5-ös autópályán Csengelénél a csomópont megvalósításának előkészítése, valamint a 4405. jelű összekötő út problémás szakaszának felújítása is – közölte Farkas Sándor.

Tovább...

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.